Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Magyarország az Európai Bíróságon támadja Szlovákiát - a nap legfontosabb hírei

Magyarország az Európai Bírósághoz fordul az államfő szlovákiai beutazásának megakadályozása miatt - közölte a külügyminiszter. Balázs Péter az InfoRádiónak elmondta: Magyarország megkapta az Európai Bizottság válaszát az ügyben indított kötelezettségszegési eljárásban benyújtott kérelmére. A külügyminiszter hangsúlyozta: az Európai Bizottság megállapítása szerint a szabad mozgáshoz való jog uniós alapjog, és Szlovákia tévesen hivatkozott egy uniós irányelvre, amikor megtagadta Sólyom László augusztus 21-i beutazását.

Magyarország: Szlovákia megsértette a szécsényi megállapodást

A magyar és a szlovák kormányfő által kötött szécsényi megállapodás megszegésének értékeli a módosított szlovák államnyelvtörvény irányelveinek pozsonyi elfogadását a miniszterelnök - közölte a kormányszóvivő. Szollár Domokos kijelentette: az elfogadott irányelvek ellentétesek az EBESZ ajánlásaival is, amelyeket Robert Fico szlovák kormányfő Szécsényben teljes mértékben elfogadott. A szóvivő hangsúlyozta: a magyar kormány anyagi és jogi segítséget nyújt a nyelvtörvény áldozatainak.

Már 38 ember halálát okozta nagy valószínűséggel az új típusú influenza

Már 38 ember halálát okozta nagy valószínűséggel az új típusú influenza, és naponta 60-120 beteg kerül kórházba a betegség tüneteivel - közölte az országos tiszti főorvos. Legutóbb egy észak-magyarországi idős férfi és egy Szegeden elhunyt nő esetében bizonyosodott be, hogy halálának köze van a H1N1 vírusfertőzéshez. Falus Ferenc elmondta: a legfrissebb adatok szerint a múlt héten 46 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, és 630 beteget ápoltak kórházban, ami egy hét alatt 10 százalékos növekedést jelent.

Egyelőre nem okozott jelentős fennakadást a havazás Budapesten

Lelassult a közlekedés, de nem okozott jelentősebb fennakadást Budapesten a havazás. A Fővárosi Közterület-fenntartó munkatársai szerda este is folyamatosan takarították az utakat. A BKV járatoknál csak kisebb késések fordultak elő, a Ferihegyi repülőtéren nem volt fennakadás.

A válságkezelő intézkedések nagy részét végrehajtotta a kormány

A kijelölt válságkezelő intézkedések 95 százalékát végrehajtotta a kormány, a gazdaság stabilizálódott - közölte a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Varga István egy budapesti évértékelő konferencián emlékeztetett: a kabinet négy pillérre építette a válságkezelést: a munkahelyek megőrzésére, a pénzügyi stabilizáció és konszolidáció megteremtésére, a növekedés alapjainak megteremtésére, valamint a bizalom helyreállítására.

Mégis emelkednek a BKV-tarifák

A korábbi döntéssel ellentétben mégis emelkednek jövőre a BKV viteldíjai. A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében február 1-jétől több mint 4 százalékkal nőnek a jegy- és bérletárak. A vonaljegy így 320 a felnőtt havi bérlet pedig 9800 forintba kerül majd. A testület három héttel ezelőtt már tárgyalta a BKV-tarifaemelést, de az akkor elvetették.

Pécs sorompóval zárja le az utat a Tubesre

Sorompóval zárja le a Tubesre vezető utat a pécsi önkormányzat, hogy megakadályozza a hegyre tervezett katonai radarállomás építését. Páva Zsolt polgármester azt mondta: a lezárással egy korábban kihelyezett KRESZ-tábla tiltását hangsúlyozzák, amely megtiltja a 3 és fél tonnánál nehezebb járművek behajtását a területre. Elfogadhatatlannak nevezte a Tubesre vezető út lezárását a kormányszóvivő. Szollár Domokos azt mondta: a honvédségi radarállomás megközelítésének akadályozásával Páva Zsolt Magyarország biztonságát veszélyezteti.

Regionális konzorciumokba tömörülnek a Volán társaságok

Hét regionális konzorciumba tömörül a 24 magyarországi Volán társaság - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A cég tájékoztatása szerint a társaságoknak 2010. március 15-ig kell megkötniük az erről szóló szerződést. A konzorciumi megállapodás rendelkezik a többi között a menetrendek összehangolásáról, a távolsági járatok indokoltságának felülvizsgálatáról, valamint a kistérségek közötti közlekedés ésszerűsítéséről.

A Magosz menesztené az agrárminisztert

Azonnali távozásra szólította fel a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert a Magosz szövetségi igazgatója. Budai Gyula szerint Gráf József tudott a korábbi jogellenes földügyletekről. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének vezetője tájékoztatóján kiosztott az újságíróknak egy november közepén kelt levelet, amelyben az agrárminiszter azt írja Kamarás Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának, hogy nem ért egyet a neki megküldött földeladási portfólióban szereplő ügyletek végrehajtásával. Dékány András, az agrártárca szóvivője úgy reagált: Gráf József nem hagyta jóvá a Budai Gyula által említett földértékesítéseket, kifogásairól pedig tájékoztatta Kamarás Miklóst, a vagyonkezelő vezérigazgatóját, és Oszkó Péter pénzügyminisztert is.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×