Infostart.hu
eur:
359.78
usd:
309.59
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Király Zoltánt is előásta és indítja az MDF

Király Zoltán az MDF képviselőjelöltjeként indul a 2010-es parlamenti választásokon; a politikus 1985-ben független jelöltként jutott be az Országgyűlésbe - mondta a jelölttel közös, budapesti sajtótájékoztatóján Dávid Ibolya.

A párt elnöke kérdésre válaszolva elmondta, hogy Király Zoltán egyéniben és a párt listáján is indul, de majd csak januárban - amikor a jelöléseiket nyilvánosságra hozzák - jelentik be, hogy pontosan melyik választókerületben illetve hányadik helyen.

A jelöltet méltatva Dávid Ibolya úgy fogalmazott, hogy Király Zoltán neve összeforrott a demokratikus átmenettel, azzal a józan politizálással, ami később a békés rendszerváltozáshoz vezetett. Hozzátette, hogy ő volt az első képviselő, aki valóban a választók akaratából került be a parlamentbe, miután 1985-ben legyőzte Komócsin Mihályt, Csongrád megye akkori első titkárát.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy Király Zoltán 1987-ben részt vett a lakitelki találkozón, ami a reformpártisága mellett szerepet játszott abban, hogy 1988-ban Bihari Mihállyal, az Alkotmánybíróság volt elnökével, Bíró Zoltánnal, az MDF egykori elnökével és Lengyel László politológussal együtt kizárták az MSZMP-ből.

Király Zoltán 1990-ben független, de az MDF által támogatott indulóként bejutott a szabadon választott országgyűlésbe.

A sajtótájékoztatón részt vevő jelölt először a megindultság miatt nem tudott beszélni. Ezt később azzal indokolta, hogy "Dávid Ibolya említette Lakitelket is, és eszembe jutott a sátor (...) ez volt az MDF bölcsője".

A politikához való visszatérésének motivációjaként egyfelől Moldova György, Akit a mozdony füstje megcsapott című könyvének címét idézve azt említette, hogy "akit politikusként a politika füstje megcsapott, az soha nem felejti el annak ízét, szagát illatát". Másik indokként megjegyezte, hogy az elmúlt több mint tíz esztendőben nem volt jó véleménye a politikai közállapotokról, de azt gondolja, eljutottak odáig, hogy "ennek a közéleti mocsoknak, elnézést a kifejezésért, amely uralja mai közéletünket, véget kellene vetni és ebben szeretnék részt venni".

Kijelentette, hogy miután jelenleg köztisztviselőként dolgozik, ezért amíg a jelöltsége politikai és jogi értelemben nem válik ténnyé, nem akar nyilatkozni illetve politikai közszereplést vállalni.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Presser Gábor: a dalok élni akarnak

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×