Infostart.hu
eur:
359.52
usd:
309.31
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Két baleset történt egyszerre az M3-ason

Összesen öt jármű ütközött két balesetben az M3-ason szerdán - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.

Kis-Guczi Péter elmondta, hogy az M3-as 20-as kilométerénél a Budapest felé vezető oldalon, a mogyoródi és a hungaroringi lehajtó között egy személyautó belerohant egy keresztbefordult járműbe.

Egy mögöttük haladó katonai autóbusz, egy katonai teherautó és egy személygépkocsi ezt a balesetet még kikerülte, de ezt követően a három jármű egymásnak ütközött.

A személyautó utasai közül ketten súlyosan, ketten könnyen sérültek meg. A teljes útzárat már feloldották, de jelenleg csak egy sávon lehet haladni, ezért az útszakasz Budapest felé vezető oldalán jelentős torlódás.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályán közölték, a katonai busz két helyőrség között szállított katonákat.

Versics György, a Pest megyei katasztrófavédelem ügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a sérülteket a fővárosi Merényi Kórházba szállították.

A folyamatos havazás miatt egyre több a baleset Pest megye útjain: reggel óta 17 árokba csúszáshoz, illetve karambolhoz riasztották a katasztrófavédelmi egységeket - tette hozzá a Pest megyei ügyeletes.

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Ukrán drónokat fogtak el Lettország légterében, légi riadót fújtak, miután a balti államon keresztül próbálta Kijev Moszkvát támadni. Az orosz csapatok elkezdték igencsak szorongatni Kosztyantynivkát: egyes ukrán térképek szerint a déli, délkeleti városrész külső területében már oroszok vannak. Hasonló helyzet kezd el kialakulni Liman térségében is. Közben Zaporizzsján csökken a nyomás: Sztyepnohirszk térségében állítólag kisebb ukrán ellenoffenzíva zajlik. A nap folyamán az új magyar kormány tárgyalásokat kezdett Ukrajnával a két ország kapcsolatainak javításáról. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szerdai eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×