Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hatástalanították a XI. kerületi bombát

Hatástalanították a XI. kerületi Bocskai és Nagyszőlősi út kereszteződésében talált világháborús bombát, és feloldották a Bocskai út érintett szakaszának lezárását - mondta az akciót vezető tűzszerész-parancsnok.

Hajdú Gábor ezredes elmondta, hogy a bomba gyújtószerkezetét kiszerelték és a központi gyűjtőhelyre szállítják. A megsemmisítésről később gondoskodnak - tette hozzá.

Reggel kitelepítették azokat az embereket, akik a XI. kerületi Bocskai és Nagyszőlősi út kereszteződésében talált világháborús bomba közelében laknak; a Bocskai út érintett szakaszát a rendőrség lezárta.

A katasztrófavédelem sajtóügyeletese közölte, hogy a kitelepítés a bomba körüli 200 méteres sugarú kört érinti. Mintegy 500 embernek kell elhagynia otthonát - tette hozzá Kis-Guczi Péter.

Balázs Norbert, a kerületi rendőrkapitány elmondta, hogy az akcióban mintegy 30 rendőr, 30 polgárőr és 10 közterület-fenntartó vett részt.

A pénteken talált II. világháborús bombáról előzőleg azt közölték, hogy 50 kilogrammos és német gyártmányú. A kitelepítés az előzetes információk szerint 9 lakóházat érint.

A rendőrök lezárták a Kosztolányi Dezső tér és Bocskai út kereszteződését, valamint a Nagyszőlős utca és Karolina út kereszteződését. A Pest felől közlekedők a Bartók Béla út-Hamzsabégi út útvonalon haladhatnak kifelé a városból, míg a fővárosba a Budaörsi út-Nagyszőlős utca útvonalon befelé haladókat a Nagyszőlős utca és Karolina út kereszteződésében a Karolina útra terelik.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×