Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője közölte: ez a javulás megfelel a kormány korábbi közlekedéspolitikai célkitűzésének. Emlékeztetett arra: a kabinet korábban azt tűzte ki célul, hogy 2001-hez képest 2010-re 30 százalékkal csökkenjen a halálos áldozatok száma. Az adatok szerint míg nyolc évvel ezelőtt, január és szeptember között 870 ember halt meg az utakon, addig az idén ugyanebben az időszakban 609-en vesztették életüket közúti balesetben.
Új KRESZ: ez vár a rolleresekre, a bringásokra és a motorosokra