Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lendvai: Az MSZP bevállalta a többpártrendszert

Rosszabb, kevésbé modern, kevésbé szabad, és kevésbé európai volna ma Magyarország, ha az elmúlt 20 évből a 12 év szocialista kormányzást kitörölnénk - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a párt megalakításának 20 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

A politikus hozzátette: az MSZP 20 éve a többi között bevállalta a gazdaság átalakítását, valamint a többpártrendszert, de tehette volna másképp is.

Ha nem tette volna, ma más párt lenne, ahogy az ország is más lenne. Mint mondta: Nyers Rezső pártja lettünk, és jól tettük.

Lendvai Ildikó szerint a szocialista párt sose felejtette el, hogy dolga, a társadalmi különbségek csökkentése, emellett a pártnak hűnek kell maradnia ahhoz, hogy baloldaliságában sokszínű maradjon.

A politikus hangsúlyozta: aki nem ünnepli születésnapját, nem vállalja önmagát, és ingoványra építi politikai jövőjét is.

Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP 20 éves megalakulása alkalmából rendezett fogadáson megköszönte a pártnak, hogy rövidtávú érdekei elé helyezte Magyarország érdekeit, Lendvai Ildikó pártelnök szerint pedig Magyarország rosszabb volna a szocialista párt nélkül.

Az MSZP az elmúlt hat hónapban nem először vállalta a felelősséget az országért - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a szocialista párt megalakításának 20 éves évfordulója alkalmából rendezett fogadáson a párt székházában. Hozzátette, a párt sokadszor volt képes arra, hogy tettekben mutassa meg, hogy Magyarország nemzeti érdekét akár a saját rövidtávú érdekei elé is képes helyezni.

A kormányfő úgy vélte, ez az az áldozatvállalás, amiért ennek a pártnak köszönetet kell mondani. "Lehet, hogy népszerűséget rövidtávon ezek az intézkedések nem hoznak, de hitelességet igen." A miniszterelnök pedig azt gondolja, hogy ezt hosszú távon a magyar választók is díjazni fogják, tehát ami most áldozatvállalásnak tűnik, az egy jó befektetés. Bajnai Gordon hangsúlyozta: mindaz amit a válságkezelő kormány tett, nem jöhetett volna létre, ha az MSZP nem áll oda a program mögé.

A kormányfő hangsúlyozta: nem vagyunk még a végén, a válság még Magyarországon van, mindaddig, amíg nem kezd el érezhetően gyarapodni a munkahelyek száma.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×