Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nap-kelte helyett Ma reggel

Új reggeli közéleti műsort indít hétfőtől a Magyar Televízió. A hírekre, a politikai, gazdasági és kulturális eseményekre fókuszáló adássorozat Ma reggel címmel indul, és hétköznaponként reggel 6.30-tól 9 óráig lesz látható mindkét csatornán.

A Nap-keltét váltó, belső gyártásban készülő műsor életre hívását az indokolta, hogy a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége nem járult hozzá a korábban általa támogatott 2,45 milliárd forintos hitel felvételéhez.

A döntés miatt az MTV forráshiányos helyzetbe került, ami csak a kiadások radikális csökkentésével és a bevételek növelésével kezelhető - közölte a köztévé sajtóirodája.

Vita a jogszerűségről

Czeglédi László, az MTV kuratóriumának kormányoldal által delegált elnöke az MTI-nek azt mondta: hivatalos tájékoztatást még nem kapott az ügyben, de a felmondás "beláthatatlan következményekkel járna".

Hozzátette, az ügyben minden felelősség az ügyvezető alelnöké, akinek szerinte nem volt joga a kuratóriumi elnökség hozzájárulása nélkül felbontani a szerződést, amelynek megkötéséhez is a testület jóváhagyására volt szükség. Czeglédi László megemlítette: a kialakult helyzetre tekintettel rendkívüli kuratóriumi elnökségi ülést hívott össze hétfő délutánra.

Helyettese, az ellenzéki jelöltként a testületbe került Balogh László szerint viszont teljesen jogszerű volt a lépés; a szerződéskötéshez valóban szükség volt az elnökség engedélyére, de a médiatörvényben "sehol nem látni nyomát", hogy a felmondáshoz szükség volna a jóváhagyásukra.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×