Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ismét terítéken a csendrendelet

Október 22-i testületi ülésükön módosíthatják a terézvárosi csendrendeletet a helyi képviselők, ha addig sikerül kidolgozni a megfelelő jogi hátteret - közölte a városrész polgármestere a civilekkel folytatott megbeszélés után.

Verók István elmondta: a képviselőtestület csütörtökön azért nem módosította és nem függesztette fel a csendrendelet alkalmazását, mert nem kapott olyan javaslatokat, amelyek alapján azt megtehette volna.

Koltay András, a Broadway Egyesület jogi képviselője a mostani egyeztetés után elmondta: 12 pontos javaslatukban szerepel egyebek között a kötelező hatósági díj bevezetése, amivel a vendéglátóipari egységek hozzájárulnának a terézvárosi rendőrség működéséhez, így az önkormányzat több rendőrt állíthatna szolgálatba; emellett anyagi segítséget nyújtanának a helyi polgárőrség megerősítéséhez.

A Broadway egyesület szerint a rendelet súlyosan korlátozza a szabad vállalkozáshoz fűződő jogot, a gazdasági verseny szabadságát, valamint megsérti a tulajdonhoz való jogot is azzal, hogy ellehetetleníti a gazdasági tevékenységet.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×