Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nem módosítják a terézvárosi csendrendeletet

Egyelőre nem módosítja a VI. kerületi képviselő-testület a szeptember elején életbe lépett helyi csendrendeletet, pedig több civil szervezet is azt akarta elérni, hogy a csütörtöki testületi ülésen változtassák meg a szabályozást.

Az önkormányzat honlapján elérhető dokumentumok szerint nem szerepel a csütörtöki képviselő-testületi ülés napirendjén ez téma.

Szilágyi Erika, az önkormányzat sajtóreferense az MTI kérdésére csütörtök reggel elmondta, hogy nem érkezett olyan képviselői módosító indítvány, amely alapján napirendre vehették volna a rendelet módosítását.

A sajtóreferens azt közölte, hogy egyelőre folynak az egyeztetések a polgármester és a civilek között, s csak ezek lezárulta után, októberben veszik napirendre az ügyet.

A hét elején mintegy háromszáz ember gyűlt össze Budapesten, a VI. kerületi önkormányzat Eötvös utcai épülete előtt, hogy a helyi csendrendelet ellen tiltakozzon; a szervezők egy petíciót is bejuttattak az épületbe.

A takarodo.com által szervezett demonstráción átadott petíció szövege szerint a civilek azt kérik az önkormányzattól, hogy vonja vissza azt a rendeletet, amelynek értelmében a helyi vendéglők este 22 óra után nem, vagy csak engedéllyel tarthatnak nyitva.

A civilek szerint a rendelet ellehetetleníti a vendéglők és az üzletek működését, ezzel anyagi kárt okozva a kerületnek is.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×