Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ezrével indíthatnak pert az állam ellen a tanárok

Ezrével indíthatnak pert az iskolaigazgatók az állam ellen, ha a kormány valóban nem finanszírozza tovább a tanárok továbbképzését, a szakma szerint ugyanis jogsértő a kötelező tanfolyamok költségének áthárítása.

A Magyar Nemzet arról ír: az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is vállalja, hogy segíti a pert indítókat.

A szállodák forgalmát is alaposan visszavetette a válság, hiába próbálják világszerte árcsökkentésekkel serkenteni az utazási kedvet - írja a Népszabadság. Az előrejelzések szerint a hatodával mérséklődött szobaárak már nem mennek lejjebb.

A fővárosi önkormányzatnál fél éve dolgoznak a közszolgáltatási struktúra átalakításán és ezen belül a parkolási piac átláthatóvá tételén - közli az Index. A lap információi szerint ennek jegyében a főváros vezető politikusai rábólintottak arra a koncepcióra, hogy a fővárosi tulajdonban álló egyik parkolási cég parkolásüzemeltetési közszolgáltatói státuszt kapjon, és mint ilyen, elvigye a budapesti parkolási piacot a sokat szidott Centrum Kft.-től. A tervezett elszámolási struktúra sokkal tisztább lehet.

A Világgazdaság címoldalán arról számol be, hogy ma nyújtják be Brüsszelben az új, európai szuperfelügyeletre vonatkozó előterjesztést. A javaslat szerint három külön intézmény figyelné a banki, a biztosítási és az értékpapírszektort, s ezek együttesen alkotnák az Európai Pénzügyi Felügyeletek Rendszerét . Arról viszont még mindig nem tudni, hogyan oszlana meg a teherviselés egy határon átnyúló szolgáltatást végző pénzügyi szolgáltató bedőlésekor. Közben az EU fogyasztóvédelmi biztosa is megszólalt: ő az átlátható díjszabást hiányolja a bankoknál.

A Napi Gazdaság értesülése szerint a Balaton mellett a tótól távolabb eső településekről menekülnek a beruházók, a térségben sokasodnak azok a perek, amelyek olyan adás-vételhez kapcsolódnak, ahol az eladó az építési engedély beszerzését, illetve annak kiadását garantálta, ám ezt nem tudta teljesíteni. A települések szerint a Balaton-törvény jelentősen fékezi a térségbeli fejlesztéseket.

Hétfőn a monetáris tanács folytatja az 50 bárzispontonként történő kamatcsökkentési sorozatát - vélik a portfolio.hu által megkérdezett piaci szereplők. A magabiztosság azonban nem ilyen nagy: sok elemző jelezte, el tudja képzelni, hogy a tanács - júliusi döntéséhez hasonlóan - meglepi a piacot és nagyobbat vág az irányadó rátán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×