Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A jelnyelv egyenértékű a beszélt nyelvvel

Hivatali ügyintézéskor is lehet majd használni a jelnyelvet, ha az Országgyűlés elfogadja az erről szóló törvényjavaslatot, amelynek kedden kezdődött meg az általános vitája. Magyarországon azonban csak hatvan aktív jeltolmács van, ez pedig kevés a törvény végrehajtásához - figyelmeztet Ormódi Róbert, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének irodavezetője.

Mindegyik parlamenti frakció támogatja a törvényjavaslatot, amely szerint a Magyar Köztársaság a magyar jelnyelvet önálló, természetes nyelvnek ismeri el. Ezzel jogilag is a beszélt nyelv szintjére emelkedik a jelnyelv.

A javaslat a közigazgatási, a szabálysértési, a büntető, a polgári és egyes közjegyzői eljárások esetében teszi kötelezővé az ingyenes jelnyelvi tolmács kirendelését.

Ennek azért van jelentősége, mert a hallássérült emberek nagy része számára a jelnyelv a kommunikáció elsődleges eszköze - mondta az Országgyűlésben Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.

Az MSZP-s Török Zsolt szerint a jelnyelvi törvény két évtized küzdelmének az eredménye lesz. Kiemelte, hogy a ingyenes jelnyelvi tolmácsszolgálat már 2002 óta működik, a jelnyelvi tolmácsok oktatása pedig 2003 óta része az államilag elismert szakképzésnek.

A KDNP-s Soltész Miklós azt mondta, hogy ez a törvény mintegy 60 ezer siket és legalább 100 ezer hallássérült jogait garantálja. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy létszámleépítésnél először a fogyatékossággal élő embereket bocsátják el a munkaadók.

Az SZDSZ-es Béki Gabriella üdvözölte, hogy valamennyi filmnek és sorozatnak magyar nyelvű felirattal és jelnyelvi tolmácsolással is elérhetőnek kell majd lennie, de hangsúlyozta, hogy a törvény működtetéséhez pénz is kell.

Magyarországon mindössze hatvan aktív jeltolmács van - nyilatkozta az InfoRádióban a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) irodavezetője. Ormódi Róbert siket, ezért jelnyelven adott interjút, amelyet Habán Zsuzsa, a szövetség szakmai vezetője tolmácsolt.

Az irodavezető elmondta: a Sinosznak 12 ezer tagja van, és mindannyian tudnak "jelelni", tehát könnyen belátható, hogy sokkal több tolmácsra van szükség. Mindazonáltal a siketek "felbecsülhetetlen értékűnek" tartják a törvényjavaslatot - tette hozzá.

A siketek első magyarországi iskolája 1802-ben nyílt meg Vácott. Most hét ilyen intézmény működik az országban. Ennek tudható be, hogy a mintegy 50 úgynevezett "kerémából", vagyis jelnyelvi fonémából álló magyar jelnyelvnek több dialektusa létezik - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő.

Szabó Mária Helga jelnyelvkutató szerint a jelnyelv bármely beszélt nyelvvel egyenértékű, és érzelmi árnyalatok vagy művészi alkotások átadására is alkalmas. Nem világnyelv: minden nemzet máshogy használja, de megtanulni ugyanolyan könnyű, vagy éppen nehéz, mint a beszélt nyelveket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×