Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ma ismerteti az új közbiztonsági csomagot a kormányfő

Ma ismerteti az új közbiztonsági csomagot a kormányfő a Rendőrtiszti Főiskola tanévnyitóján. A Népszabadság úgy tudja, hogy ősztől ezerrel több rendőr szolgál a közterületeken, a rendészeti szakközépiskolába másfélszer annyi tanulót vehetnek fel, mint korábban és megkezdődik a településőr-program végrehajtása.

A napilap a Biztonság és Rend című dokumentumra hivatkozva a program elemei között említi, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda 600 millió forintos támogatást kap a szélsőségesek és az extrémizmus, valamint a high-tech bűnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében.

Átalakul a rendőroktatás rendszere, a jelenlegi ötszörösére növelik a roma fiatalok rendőrré válását segítő ösztöndíjprogramba bevonhatók számát, bevezetik a legalább két éve nyugdíjas rendőrök foglalkoztatását segítő szerződéses rendőri státuszt és félmilliárd forintért telepítenek térfigyelő kamerákat, nagyrészt a fővárosban.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×