Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Magánfőiskolák egyesültek Budapesten

Közös évnyitón indította el az új tanévet a januártól egyesülő Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, valamint a Heller Farkas Turisztikai Főiskola. A hallgatói létszám a duplájára emelkedik, és az intézmény így az öt legnépszerűbb szakból négyet indítani tud - mondta az InfoRádiónak a BKF rektora.

Még nem volt példa két magánintézmény egyesülésére a felsőoktatásban - mutatott rá Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora. A magyarországi főiskolai, egyetemi integráció ráadásul csak úgy zajlott, hogy azt "felülről diktálták", erről pedig ebben az esetben szó sem volt.

A két intézmény azért egyesült, mert hosszú távon a megfelelő méret mellett tudják gazdaságosan üzemeltetni a főiskolákat.

A két főiskolán a többi mellett kommunikáció és médiatudomány, gazdálkodás és menedzsment, közszolgálat, nemzetközi gazdálkodás, kereskedelem és marketing, valamint turizmus-vendéglátás szakra jelentkezhetnek a hallgatók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×