Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Oszkó: 400 milliárddal kevesebb lesz a bevétel

övőre a 2009-ben vártnál 400 milliárd forinttal kevesebb bevétellel számol a költségvetés, így ekkora további megtakarításra van szükség - ismertette Oszkó Péter pénzügyminiszter szerdán kormányszóvivői tájékoztatón. Hozzátette: jelentősebb tartalékot képez a kormány a jövő évi költségvetésben a világgazdaság bizonytalansága miatt

A központi költségvetésből érhető el mintegy 200 milliárd forint megtakarítás, a többi az önkormányzatok és a közösségi közlekedés működésének átalakításából származhat.

Az önkormányzatok az eddiginél nagyobb gazdálkodási szabadságot élveznek, csökkennek feladataik, és a kizárólag hazai finanszírozású fejlesztéseket szüneteltetik.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a hirtelen és jelentős mértékű gazdasági visszaesés után a gazdaságpolitikának köszönhetően gyors kilábalásra számít a kormány Magyarországon; a jövő évi költségvetés már előkészíti a gazdaság növekedési pályára állítását.

A tervek szerint a kabinet jövő héten fogadja el a 2010-es büdzsét és pénteken nyújtja be az Országgyűlésnek.

Jelentősebb tartalék

Jelentősebb tartalékot képez a kormány a jövő évi költségvetésben a világgazdaság bizonytalansága miatt - jelentette be Oszkó Péter.

Legalább 50-60 milliárdot szánnak az általános tartalékra, a kamatpálya bizonytalansága miatt kamatkockázati tartalékra 30-50 milliárdot, míg a stabilitási tartalék 60-80 milliárdot tehet ki a 2010-es büdzsében - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×