Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Koszovóban is szolgált katona a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja

Hírügynökségi értesülés szerint Koszovóban is szolgált volt szerződéses katona a romák elleni támadások egyik előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottja.

A Magyar Távirati Iroda megbízható forrásokra hivatkozva azt közölte: a férfi 2008-ban szerelt le a honvédségtől és az eddigi gyanú szerint ő szerezte be a fegyvereket a hat halálos áldozatot követelő támadásokhoz.

A Budakörnyéki Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a romák elleni támadások ügyében pénteken őrizetbe vett 4 férfit. Az ügyvédek tájékoztatása szerint a gyanúsítottak tagadták a bűncselekmények elkövetését.

Az egyik feltételezett elkövető tudomásul vette a határozatot, a többiek fellebbeztek. A négy férfit előzőleg rohamsisakos, gépfegyveres kommandósok kísérték a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületéből a Pest Megyei Bíróságra. Az InfoRádió értesülése szerint a rendőrség kedden ad tájékoztatást a négy férfi kihallgatásáról és az ügy részleteiről.

Péntek hajnalban egy debreceni szórakozóhelyen fogták el a 6 halálos áldozatot követelő támadások feltételezett elkövetőit; összesen 16 helyszínen foglaltak le bizonyítékokat, a gyanúsítottak valamennyien Hajdú-Bihar megyei lakosok, 28 és 42 év közöttiek.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×