Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ma este kinyit a debreceni söröző

Ismét megnyitják a nagyközönségnek ma este azt a debreceni belvárosi sörözőt, ahol csütörtök éjjel elfogták a romagyilkosságok gyanúsítottjait - közölte Barabás Zoltán, a vendéglátó helyet üzemeltető vállalkozó.

Tájékoztatása szerint munkatársai végig a helyszínen voltak a péntek délután befejezett helyszíni szemle idején, ezért most pihennek, utána takarítanak, és este 6-7 óra között nyitják meg a Perényi 1. sörözőt és a fölötte lévő Karaoke bárt.

A rendőrségi akció során két biztonsági őrt - a debreceni K. Istvánt és testvérét - a Perényi 1.-ből, két másik, hajdú-bihari illetőségű biztonsági őrt a Karaoke bárból vitték el, egy személyt pedig barátnője közeli, Bethlen utcai lakásából - tudta meg az MTI.

Barabás Zoltán vállalkozó az MTI érdeklődésére szombaton elmondta: a biztonsági őrök alkalmi munkavállalói könyvvel, hétvégéken dolgoztak a vendéglátóhelyeken, amikor azok hajnalig vannak nyitva.

Barabás Zoltán szerint mindkét egység "nyugodt helynek" számít, soha semmilyen rendbontás nem volt náluk, ez egyfajta biztonságot is adhatott az ott dolgozóknak.

Maguk a biztonsági őrök - akikkel Barabás Zoltán elmondása szerint csak akkor találkozott, amikor néha benézett, hogy rendben mennek-e a dolgok - tisztességesen dolgoztak, panasz nem volt rájuk, a vendégek jól ismerték őket, adott esetben bizalommal fordultak hozzájuk.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×