Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hízik a magyar

A magyar felnőtt lakosság több mint fele túlsúlyos vagy elhízott - állapította meg a Szonda Ipsos kutatása, melynek munkatársai meg is mérték a megkérdezetteket. A cég kvalitatív kutatási igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a gazdasági válság tovább növelheti a kilók számát, ugyanis a megvásárolt élelmiszerek összetétele sem előnyös.

A testtömeg-indexet a testsúly és a testmagasság hányadosából határozhatjuk meg. Értéke akkor megfelelő, ha 20 és 25 közé esik. A magyar felnőtt lakosság átlaga azonban 25,9-es, ami abból adódik, hogy az emberek több mint fele túlsúlyos vagy elhízott - mondta az InfoRádióban a Szonda Ipsos kvalitatív kutatási igazgatója.

Nárai Erzsébet hozzátette: a normális tartományba mindössze a lakosság 39 százaléka tartozik.

A felmérésből kiderül, hogy a nők indexe minden életkorban alacsonyabb, mint a férfiaké, de az is, hogy az évek előre haladtával az érték szinte mindenkinél emelkedik, azaz az emberek egyre súlyosabbak.

Ahogy korosodunk, egyre kevesebb időt és energiát fordítunk mozgásra - mutatott rá a kutatási igazgató.

A válaszokból az is kiderül, hogy az emberek a válságban kevesebbet költenek élelmiszerekre. Ennek egyik következménye lehet, hogy az emberek rosszabb minőségű árukat vásárolnak, amit elősegítheti a további elhízást.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×