Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Tisztújító küldöttgyűlést tart az SZDSZ

Rendkívüli tisztújító küldöttgyűlést tart holnap a Szabad Demokraták Szövetsége; a pártelnöki posztért hárman indulnak. Fodor Gábor a június 7-i európai parlamenti választások után mondott le elnöki tisztségéről.

A liberális párt három elnökjelöltje Badacsonyi Szabolcs gyermekorvos, kórházigazgató, a zenetörténész és közgazdasági végzettséggel rendelkező Retkes Attila és Weinek Leonárd zuglói polgármester.

A küldöttgyűlés az elnök mellett a 12 tagú ügyvivői testület összetételéről is dönthet. Fodor Gábor távozó pártelnök tegnap közölte, hogy az őszi ülésszak elején lemond képviselői mandátumáról is. Döntését indokolva azt mondta: nem kíván egy olyan frakcióban dolgozni, amelynek vezetője azon munkálkodik, hogyan tudja szétverni az SZDSZ-t.

Korábban az SZDSZ jószolgálati és etikai bizottsága azt közölte, hogy szabálytalanul hívták össze holnapra a párt küldöttgyűlését. A testület a távirati iroda birtokába került állásfoglalásában azt írja: emiatt a találkozón hozott döntések és határozatok is szabálytalanok lesznek.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×