Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Diáklányt vertek meg Kerepesen

Társai bántalmaztak egy általános iskolás lányt az egyik kerepesi általános iskola udvarán. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen, csoportos garázdaság miatt indított eljárást. Franka Tibor polgármester szerint az eset hátterében cigány-magyar ellentét van, de nem csupán erről van szó.

Mobiltelefonnal készítettek felvételt a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola diákjai arról, hogy miként bántalmazzák és alázzák meg egy nyolcadikos diáktársukat hétfőn. A lányt társai többször megpofozták, lökdösték, sőt még a haját is meggyújtották.

A videofelvétel felkerült az egyik népszerű internetes videomegosztó portálra is, onnan azonban azóta már letörölték.

A tanuló könnyű sérüléseket szenvedett - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádiónak.

A rendőrség ismeretlen tettesek ellen, csoportos garázdaság miatt indított eljárást, és vizsgálja az internetre felkerült felvételeket is - tette hozzá Kovács Viktória.

Az InfoRádió felkereste Kerepes polgármesterét, aki azt mondta, igaz, hogy az eset hátterében jelen van a cigány-magyar ellentét, de nem csupán erről van szó. Franka Tibor szerint ezek a gyerekek semmitől sem riadnak vissza, csak hogy szerepelhessenek. A polgármester sürgősségi eljárást kért az ügyben, de egyelőre nem kapott választ.

Franka Tibor polgármester szerint a deviáns viselkedés visszavezethető a bántalmazó gyermekek szüleinek életkörülményeire is, de ettől függetlenül a fiatalok nem kerülhetik el büntetésüket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×