Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Dávid Ibolya cáfolja a Herényi Károlyt ért vádakat

Az MDF elnöke szerint nincs igazságtartalma annak a hírnek, amely arról szól, hogy az UD Zrt. vezetője és Csányi Sándor OTP-elnök közötti lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozásának kilátásba helyezésével zsarolta volna meg Herényi Károly Almássy Kornél embereit.

A Heti Válasz csütörtökön megjelent cikke szerint "dokumentumok igazolják", hogy a volt frakcióvezető zsarolásra használta a lehallgatási jegyzőkönyvet abból a célból, hogy a párton belüli vezetőváltást szorgalmazó Almássy és emberei lépjenek vissza a tisztújítástól.

Dávid Ibolya azt mondta: nyugodt lelkiismerettel áll a sajtó képviselői előtt, és már az ügy kezdetén a nyilvánossághoz fordult. Hangsúlyozta azt is: az UD Zrt. ügyében a Legfőbb Ügyészséget is megkereste, amely úgy válaszolt, hogy nem kíváncsiak arra, amit tud. Ezt követően egy másik sérelmet szenvedett fél indítványára indult egy eljárás, "ha nem volt igazságügy-miniszter lennék, nem hinném el, hogy ilyen megtörténhetett ma Magyarországon" - tette hozzá.

Arra az újságírói kérdésre, hogy adott-e utasítást Herényi Károlynak arra, hogy - amint a Heti Válasz írta - megzsarolja Almássy Kornél embereit, azt válaszolta: "tőlem messze áll az, hogy bárkinek utasítást adjak (...)".

Az ügy előzménye: Dávid Ibolya, az MDF elnöke szeptember 12-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a legfőbb ügyésztől és az Nemzeti Nyomozó Irodától is soron kívüli vizsgálatot kér, mert egy birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet a személyére vonatkozó adatgyűjtésben.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×