Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
325.68
bux:
143121.43
2026. november 6. péntek Lénárd

Megteltek a vidéki szállodák

Megteltek a vidéki három-, négy- és ötcsillagos szállodák a húsvéti hétvégére - tájékoztatta az InfoRádiót a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Kopócsy Andrea elmondta: kevesebb külföldi vendég érkezik, és az üzleti utazók, valamint a vállalati rendezvények hiányát elsősorban a budapesti szállodák érzik meg.

A húsvét a vidéki szállodáké, legalábbis idén. A külföldi turisták ugyanis egyre kisebb számban érkeznek, a belföldiek pedig ilyenkor nem a budapesti szállodákat látogatják.

Míg a vidéki, színvonalas szállodákba már hetekkel ezelőtt lefoglaltak minden helyet, addig a budapestiek 50-70 százalékos kihasználtsággal működnek a hétvégén.

Vidéken is azok a felkapottak, amelyek környékén kirándulóhelyek vannak, esetleg városnézéssel, vagy egyéb programokkal lehet odacsalogatni az utazókat - mondta az InfoRádióban Kopócsy Andrea, a Magyar Szállodaszövetség elnöke.

Általában csökken a vendégforgalom, ezt pedig a szövetség a válságnak tudja be, hiszen főleg az üzleti ügyben utazók vannak kevesebben, emellett a konferenciák, a vállalati rendezvények száma is csökken.

A szállodák kedvezményekkel vagy pluszszolgáltatásokkal próbálják magukhoz csalogatni a látogatókat.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×