Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
325.68
bux:
143121.43
2026. november 6. péntek Lénárd

Már járnak a hajók a Balatonon

Megkezdődött a Balatonon a 163. hajózási szezon; az első hajót, a Siófokról érkező több mint 100 éves Kelént Balatonfüreden fogadták ünnepélyes keretek között. A Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója elmondta: a személyszállító hajókon 4-5 százalékkal emelték a jegyárakat, a kompok viteldíját azonban nem növelték.

Horváth Gyula közölte: az idén 200-250 millió forintot fordítanak a kikötők fejlesztésére és a hajók felújítására. Hozzátette: a mostani szezonban 24 hajóval és 4 komppal viszik az utasokat és a járműveket.

A Balatoni Hajózási Zrt. vízi járművei mellett ma már jó néhány magántársaság hajói is szelik a tó vizét, s több ezer vitorlás is látható a tavon; megvalósult a balatoni hajózás elindítója, Széchenyi István álma - mondta Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×