Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
325.68
bux:
143121.43
2026. november 6. péntek Lénárd

Kezd formát ölteni a Bajnai-csomag

Az MSZP-frakció vezetősége a képviselőcsoport javaslatairól beszélt Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölttel; azokról, amelyekkel kiegészülhet a válságkezelő program - számolt be újságíróknak Lendvai Ildikó. A miniszterelnök-jelölt egyeztetett az SZDSZ vezetőivel is, ám az elhangzottakról sem Kóka János frakcióvezető, sem Horn Gábor ügyvivő nem nyilatkozott.

Kezdenek programformát ölteni a Bajnai-kabinet válságkezelő intézkedései - tudta meg az MTI pénteken több vezető szocialista politikustól, miután megismerték a Bajnai-program vázlatát az egyeztetésen.

Korábban több szocialista is úgy vélte, amit eddig Bajnai Gordon elképzeléseiről tudni lehet, az nem fedi le egy kormány programjával kapcsolatos elvárásokat. A pénteki megbeszélés után több MSZP-s azt mondta: kezdenek programformát ölteni a javaslatok.

Az MSZP képviselői az MTI értesülései szerint javaslatokat tettek arra, hogy milyen irányba bontsák ki a konkrét lépéseket a válságkezelés, a gazdaságélénkítés, a foglalkoztatás-bővítés és a hazai vállalkozások működésének területén.

A szocialisták szorgalmazták, hogy az egyenlő teherviselés hangsúlyosan jelenjen meg az intézkedésekben, mert a kiadáscsökkentő lépések leginkább a nyugdíjasokat és a közszférát sújtják.

Az MTI úgy tudja, hogy szóba került az alapvető élelmiszerek áfakulcsának csökkentése, de erről nem született döntés. Az adótörvények vitáját a parlament a tervek szerint az április 20-ai héten kezdené meg, akkortól lehetne módosító indítványokat benyújtani a Veres János vezette Pénzügyminisztérium által benyújtott csomaghoz.

Azt több résztvevő jelezte az MTI-nek, hogy mind a miniszterelnök-jelölt, mind a szocialisták nyitottak voltak a másik fél elgondolásaira. Bajnai Gordon nem utasított el egyetlen javaslatot sem, de azt jelezte, hogy bizonyos ügyeket uniós kötelezettségek miatt nem lehet kivitelezni. A politikai nyilatkozat, amely a kiadáscsökkentő tételeket tartalmazza, érdemben nem került szóba, annak tartalmát stabilnak tartják.

Kedden minden kiderül

Az MTI úgy tudja, hogy Bajnai Gordon a szocialistáknak kiosztotta a program vázáról szóló dokumentumot, ám azt az MSZP képviselői vissza is adták, mondván, ne tőlük "szivárogjon ki" annak tartalma.

Azt több résztvevő megerősítette, hogy személyi kérdésekről nem volt szó, arról majd a kedd reggeli elnökségi, majd frakcióülésen tárgyalnak. Csütörtökön az MSZP-frakció a válságkezelő programról egyeztet a várhatóan már megválasztott kormányfővel.

Az SZDSZ frakciója is kedden reggel ismeri meg a Bajnai-kormány összetételét és programját - erről állapodtak meg a párt vezetői és a miniszterelnök-jelölt. Kóka János közölte, hogy a másfél órás tanácskozáson csak a programról beszélgettek.

Az Országgyűlés kedden dönt arról a bizalmatlansági indítványról, amelyben Gyurcsány Ferenc utódjául Bajnai Gordont választják meg kormányfőnek.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×