Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
323.49
bux:
147132.55
2026. november 5. csütörtök Imre

Az egész országra kiterjesztett sztrájk - a nap információi

Az egész országra kiterjesztette a vasutas sztrájkot a VDSZSZ. Megállapodás hiányában folytatódik a munkabeszüntetés Ferihegyen is. Franciaországban 100 ezer háztartás maradt áram nélkül a havazás miatt. A nap legfontosabb hírei.

Az egész országra kiterjesztette a vasárnap nulla órakor Kelet-Magyarországon kezdett sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. A VDSZSZ és a MÁV között hétfőn folytatódnak az egyeztetések. A vasúttársaság sajtófőnöke közölte: Budapesten és a megyeszékhelyeken lehet nagyobb fennakadás. Kavalecz Imre tájékoztatása szerint a Keleti, a Nyugati és a Déli Pályaudvaron is bizonytalan a vonatok indulása; a járatok törlésére, késésekre kell számítani, és több vonat rövidített útvonalon közlekedik. A MÁV felhívja a figyelmet arra, hogy a sztrájk ideje alatt nem kell helyjegyet venni a belföldi InterCitykre, és üzemkezdettől valamennyi Volán-táraság elfogadja a vasúti bérleteket, amelyekkel számos BKV-járaton is utazhatnak.

Megállapodás hiányában folytatódik a sztrájk Ferihegyen is, és elképzelhető, hogy szolidaritási munkabeszüntetést tart az összes repülőtéri reprezentatív szakszervezet. Érdekképviseleti vezetők közölték: támogatják a jelenleg sztrájkoló két szakszervezetet. A késő esti órákra jelentősen csökkent a zsúfoltság Ferihegyen. Szollár Domokos, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője arra számít, hogy hétfőn ismét növekszik a várakozási idő. A kialakult helyzet leginkább a Malévet érinti hátrányosan. A légitársaság szerda reggel óta 56 járatát törölte; holnap 12 gépe nem indul el. A Budapest Airport vezetősége és a sztrájkoló szakszervezetek hétfőn folytatják az egyeztetést.

Petíciót nyújtottak be az Európai Parlamentnek a magyar határ közelébe tervezett, heiligenkreuzi szemétégető osztrák ellenzői. A dokumentumban a környezetvédelmi megvalósíthatósági vizsgálatok azonnali leállítását követelik, és hangsúlyozzák, hogy a létesítmény megépítése sértene számos magyar és osztrák környezetvédelmi előírást. Heiligenkreuzban, a magyar határ közelében egy 325 ezer tonna kapacitású hulladékégetőt akar felépíteni egy osztrák cég. A létesítménytől alig 100 méterre fekszik Szentgotthárd, illetve 1 km-re az Õrségi Nemzeti Park.

Romániában aláírta a kolíciós megállapodást a Demokrata Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt elnöke. Emil Boc és Mircea Geoana a ceremónia után hangsúlyozta: az új kabinet egyebek mellett a gazdasági stabilitás megteremtését, a munkahelyek megőrzését, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását és az infrastruktúra fejlesztését tűzte ki célul. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség korábban elutasította a két nagy politikai erő javaslatát, így a magyar párt ellenzékben folytatja a munkát. Az új bukaresti parlament hétfőn tartja alakuló ülését.

A politikai, a gazdasági és a szakszervezeti vezetők közös felelősségére figyelmeztetett és együttműködést sürgetett a pénzügyi válság elleni harcban a német kancellár és a külügyminiszter. A berlini kancellári hivatalban megrendezett válságcsúcs előtt a konzervatív Angela Merkel és a szociáldemokrata Frank-Walter Steinmeier azt hangsúlyozta, hogy az ország előtt álló rendkívül nehéz időszakban együttes felelősségvállalásra van szükség. A kancellár közölte: a kormány januárban dönt a válság hatásainak enyhítését célzó újabb lépésekről.

Irakba látogatott a leköszönő amerikai elnök. George Bush különgépe vasárnap délután szállt le a bagdadi nemzetközi repülőtéren. A hivatalából január 20-án távozó elnök megbeszélést folytatott Dzsalal Talabani államfővel, és Núri al-Máliki miniszterelnökkel is. A két vezető az iraki nép barátjának nevezte az amerikai elnököt, aki segített felszabadítani az országot. Szombaton Robert Gates amerikai védelmi miniszter járt Irakban.

Franciaország középső és déli részén százezer háztartás maradt áram nélkül a folyamatos havazás miatt. A szolgáltató cég közölte: több mint száz munkatársuk dolgozik a hibák elhárításán, de az ítéletidő miatt szinte lehetetlen megközelíteni a meghibásodott vezetékeket. Több helyen a telefonszolgáltatás is szünetel. A téli időjárás jelentős fennakadásokat okoz az országutakon és a vasúti közlekedésben is.

Egyiptomban 51-en meghaltak, 10-en megsérültek egy buszbalesetben - jelentette az AFP francia hírügynökség. A busz El-Mínejából Kairóba tartott, és egy öntözőcsatornába zuhant, miután a sofőr félrerántotta a kormányt, hogy elkerüljön egy ütközést. Az áldozatok többsége vízbe fulladt, a sofőr túlélte a balesetet.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×