Infostart.hu
eur:
362.83
usd:
322.67
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

A pártok megállapodtak a plafontörvény lényeges pontjairól

A parlamenti pártok megállapodtak az úgynevezett költségvetés plafonról szóló törvényjavaslat leglényegesebb pontjairól - jelentette be az ötpárti egyezetést kezdeményező Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője.

Az SZDSZ támogatja a Fidesz miniszterek anyagi felelősségéről szóló módosító indítványát.

A pártok azt kérik a kormánytól, hogy zárt tárgyaláson, még a hét elején ismertesse velük a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás részleteit.

Ezzel összefüggésben Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azt javasolta, a költségvetési bizottság ülésén tartsák a beszámolót.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője elmondta, a 2009-es költségvetési törvényjavaslatban szereplő kiadási főösszeg teljesíti a pártja által kezdeményezett plafontörvény kritériumait.

Megjegyezte, a Fidesz ahhoz kötötte a 2009-re vonatkozó kiadási főösszeggel kapcsolatos támogatását, hogy megismerje az IMF-megállapodás részleteit.

Hozzátette: 2010-ben és 2011-ben az állami kiadások, az előző évihez képest, az inflációval és a nemzeti össztermék (GDP) növekedésének a felével emelkedhetnek.

Kóka János elmondta: megállapodtak a büdzséről szóló törvényjavaslatot véleményező, a Fidesz által javasolt költségvetési tanács létrehozásáról, de az MSZP kezdeményezte költségvetési hivatalról nem született megállapodás.

Varga Mihály közölte, a Fidesz továbbra sem támogatja a szocialisták költségvetési hivatal létrehozására vonatkozó javaslatát.

A liberális párt is egyetértett a Fidesz azon javaslatával, miszerint a kormány tagjai személyes anyagi felelősséget viseljenek azért, hogy ha az állam kiadásai, a költségvetési hiány magasabb lesz a tervezettnél.

Varga Mihály kifejtette: ha egy adott esztendő költségvetése tételesen eltér az Országgyűlés által elfogadottól, akkor - mértéktől függően - a minisztereknek anyagi felelőssége lenne. Ha egy esztendő államháztartási hiánya 1,5 százalékkal tér el a törvénybe foglaltaktól, akkor az illetékes miniszter hat havi fizetését veszítené el.

A javaslat másik fontos eleme a költségvetés manipulálására vonatkozik, amelynek büntetőjogi következménye lenne - közölte a politikus.

Az MSZP és az MDF egyeztetésen jelen lévő képviselőjének nem volt felhatalmazása, hogy ebben a kérdésben nyilatkozzon.

Szabó Lajos, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője az MTI érdeklődésére azt mondta, tudomásul veszik a költségvetési tanács létrehozását, de szükségesnek tartják, hogy a törvény működéséhez szükséges feltételeket is biztosítsák.

Az egyeztetésen a nyilatkozókon kívül az SZDSZ részéről Horn Gábor ügyvivő, míg az MDF részéről Göbölyös István szakértő volt jelen.

Az ülés után KDNP-s Hargitai János közölte: támogatják a Fidesz egyeztetésen kifejtett álláspontját.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×