Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Tűzoltóság: nem lehetett megmenteni a paneltűz áldozatát

A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője visszautasítja azokat a vádakat, hogy a tűzoltók hibájából halt meg saját erkélyén egy nő a csütörtöki paneltűzben, Budapesten.

Molnár Péter elmondta: valóban meghibásodott az oltáskor egyik járművük, az, amelyikkel a magasból mentették az embereket.

Időveszteséget ez nem okozott. Leállt, de az újraindítás után ismét működött - tette hozzá.

A szóvivő utalt arra, hogy a jogszabályok szerint a tűzoltóknak az épületek egyik oldalán kell felvonulniuk.

A tűzoltók, ha úgy tetszik, akkor a szabályok túlteljesítésével, mindkét oldalról oltották a tüzet. A gépezetes tolólétra vezetője vállalta a felelősséget, és olyan helyen állította le járművét, amelyen a felázott talaj, a fák és bokrok miatt nem is lehetett volna - mondta Molnár Péter.

Ha megsüllyed a szerkezet, akkor veszélybe kerülhettek volna a mentésben résztvevő kollégák is - tette hozzá.

A szóvivő közölte: ez a momentum nem befolyásolta a szerencsétlenül járt nő mentését, ő már halott volt, mire a tűzoltók felértek hozzá.

Molnár Péter leszögezte: a tűzoltóság eszközeit rendszeresen ellenőrzik, de műszaki problémák így is lehetnek.

Senki nem kért szükséglakást

A XV. kerületi polgármester az InfoRádióban elmondta: a károsultak közül senki nem kérte, hogy szükséglakáson helyezzék el.

Gyurcsánszky János közölte: mától, mindenféle eljárás nélkül, a lakcímkártya bemutatásával vehetik fel a károsultak az önkormányzat 50 ezer forintos gyorssegélyét.

Az üres lépcsőházat egész éjszaka őrizték - mondta az alpolgármester. Hozzátette: a statikai vizsgálatot a nap folyamán végzik el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×