Infostart.hu
eur:
365.72
usd:
316.97
bux:
152035.47
2026. szeptember 14. hétfő Roxána, Szeréna

Lemond-e Kóka a Moszkva tér miatt?

Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere szerint Kóka János gazdasági miniszter felelőtlen választási ígéretet tett egy évvel ezelőtt, miszerint rendbe hozza a Moszkva teret, azóta ugyanis semmi nem történt. Az ügy pikantériája, hogy Kóka János közjegyzői közokiratba foglalta ígéretét, kiegészítve azzal: lemond az egyéni képviselői mandátumáról, ha három éven belül nem kezdődik meg a tér rendbehozatala.

A polgármester, aki egyben fideszes országgyűlési képviselő is, parlamenti interpelláción akart rákérdezni, hogyan áll a tér átalakításának előkészítése. A házelnök azonban ennek nem adott teret, mondván: a választási ígéret nem való az Országgyűlés elé.

Nagy Gábor Tamás az InfoRádióban azonban emlékeztetett Kóka János kampányígéretére, amely szerint lemond egyéni képviselői mandátumáról, ha három éven belül nem kezdődik meg a tér rekonstrukciója. Bár a három év még nem járt le, a polgármester azonban azt mondta: még semmi jelét nem látja annak, hogy zajlanának az előkészületek.

(Kóka János egyébként nem egyéni körzetében szerzett országgyűlési mandátumot, hanem az SZDSZ listáján; Budapest 1. számú választókerületében éppen Nagy Gábor Tamás győzte le - a szerk.)


A tér 2006 tavaszán: a Combinók megjelenésén túl alig változott valami

A polgármester szavai szerint a kormány korábbi ígéretei szerint európai uniós forrásokat használnak majd fel a megújításhoz, Nagy Gábor Tamás azonban a nemzeti fejlesztési tervben nyomát sem látja ennek.

Az I., a II. és a XII. kerület határán fekvő közlekedési csomópont megújításához a környező kerületek, a főváros és a kormány együttműködésére lenne szükség - tette hozzá Nagy Gábor Tamás.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közölte: Kóka János nem kíván reagálni az ügyre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: még ebben a ciklusban kész az új alkotmány és a választójogi törvény

A miniszterelnök először járt a közrádió stúdiójában a kormányváltás óta. Jelezte: nem azért küzdöttek, hogy bármiben is hasonlítson a mostani berendezkedés az előző rendszerhez.
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Nyomás alatt a techrészvények - Mutatjuk, mi mozgatja ma a tőzsdéket

Nyomás alatt a techrészvények - Mutatjuk, mi mozgatja ma a tőzsdéket

A pénteki jó hangulatot ma felemás elmozdulások követik a világ tőzsdéin, az ázsiai piacokon nagyobbat esett a japán tőzsde, az európai indexek pedig vegyes elmozdulásokkal nyitottak. Az olajár ma ismét emelkedik, a technológiai részvényekre pedig nyomást gyakorolhat az Anthropic vezérigazgatójának hétvégi nyilatkozata, ami az AI-modellek fejlesztésének lassítására hívja fel versenytársait. Az amerikai határidős indexek esnek is, különösen a technológia-túlsúlyos Nasdaq. Emellett a jegybanki döntések is kivárásra késztetik a befektetőket, szerdán jön a Fed kiemelt figyelemmel követett kamatdöntése. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×