Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
312.07
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina

Erdő Péter közeledésként éli meg akadémiai tagságát

Hosszabb kihagyás után választott egyházi személyt tagjai sorába a Magyar Tudományos Akadémia. Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket, nemzetközi hírű kánonjogászt az idei közgyűlés választotta az MTA levelező tagjává. Erdő Péter elmondta: az Akadémia és a hittudományokat hivatásszerűen művelők közötti közeledésként éli meg újdonsült akadémiai tagságát.

Egy korábbi gyakorlathoz való visszatérésként értékeli az esztergom-budapesti érsek azt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

Erdő Péter az InfoRádiónak elmondta: az MTA-nak sosem volt hittudományi osztálya, és jól is van ez így, hiszen az alapító okmányban is leírták, hogy a Magyar Tudományos Akadémia foglalkozik minden tudományterülettel, a hittudományt kivéve.

"Tehát nem vonja kétségbe a felekezeti teológiák tudományjellegét, csak nem tartja magát köztestületként illetékesnek arra, hogy azzal is foglalkozzék, azt is minősítse" - tette hozzá a bíboros.

Világi tudományok

Erdő Péter közölte: azok az egyházi személyek, akik tagjai lettek az Akadémiának, azok valamilyen "profán" tudományban szerezték meg azokat az érdemeket, amelyekért az MTA tagjainak sorába emelte őket.

Az esztergom-budapesti érsek hozzáfűzte: ő maga is jogtörténeti munkáival pályázott, a jog- és államtudomány, valamint a történettudomány határterületeivel foglalkozott.

A bíboros úgy véli: taggá választása annak elismerése, hogy "az emberi tudomány bármely területén alkothat nemzetközileg is elismerhetőt valaki, hogyha vallásos, akár a hitétől inspirálva is".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×