eur:
395.91
usd:
358.41
bux:
71994.59
2024. szeptember 9. hétfő Ádám

Már ötvenen kerültek kórházba az ételmérgezés miatt

Már több mint 50 beteget kezelnek szalmonellafertőzés gyanújával a Szent László Kórházban a csütörtöki és pénteki ételmérgezések miatt.

Fried Katalin, az intézmény ügyeletes főorvosa emlékeztetett arra, hogy a betegek egy része a Fővárosi Operettszínház, az Opera és a Thália Színház munkatársa, a többiek egy budapesti belvárosi étteremben főzött menütől betegedtek meg.

A Szent László Kórház orvosa hangsúlyozta, hogy a betegek állapota kielégítő.

A három színház munkatársai pénteken kerültek kórházba, miután előző nap újramelegítés nélkül fogyasztottak borjúpaprikást. A szállító cég elismerte mulasztását.

A másik ételmérgezés pénteken történt, egy budapesti főzőkonyha 12 helyre szállított ki ebédet, ebből három helyen, összesen 90 embernél merült fel ételmérgezés gyanúja.

Szabó Enikő, a fővárosi ÁNTSZ osztályvezető főorvosa kijelentette: a két ételmérgezés teljesen független egymástól.

Címlapról ajánljuk
Szabó László párizsi értékelése: ez a magyar parasport aranycsapata!

Szabó László párizsi értékelése: ez a magyar parasport aranycsapata!

A feladat, hogy a mindennapokban is nőjön a fogyatékkal élők iránti elfogadás, mindenkié, a médiáé is: "ne mástól várjuk el, hogy majd ő elvégezze azt a munkát, amit a fogyatékosok érdekében lehet végezni, hanem nézzük meg, hogy mi mit tehetünk értük" – fogalmazott az InfoRádióban a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.09. hétfő, 18:00
Nagy Márton
nemzetgazdasági miniszter
Riasztást kapott Európa: itt a nyári pokol vége, de máris új veszély leselkedik ránk

Riasztást kapott Európa: itt a nyári pokol vége, de máris új veszély leselkedik ránk

Az időjárás-előrejelzések szerint a héten véget érhet Magyarországon is a szinte egész nyáron jelentős kánikula, azonban az extrém időjárás a hőhullámok végével sem szűnik meg Európában. A Severe Weather Europe friss elemzése szerint a hőséget okozó hőkupola-effektus megszűnésével dinamikusabban változó, extrém időjárás köszönthet be az Alpok régiójában és Közép-Európában, heves esőzéssel és áradásokkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×