Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
315.48
bux:
153166.84
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Budapesten kialszanak a fények

A húsz évvel ezelőtti csernobili atomerőmű-szerencsétlenség áldozataira emlékeznek Budapesten. Becslések szerint a katasztrófa miatt elhunytak száma akár a 300 ezer főt is elérheti.

Több civil szervezet felhívására szerda este nyolc órakor Budapest-szerte lámpát oltanak, és gyertyát gyújtanak, hogy az áldozatok magas számára figyelmeztessenek.

Az akcióhoz Demszky Gábor főpolgármester is csatlakozott, így este öt percre kialszanak a főváros középületeinek díszkivilágításai, egyebek mellett a budai Vár, a Szent István-bazilika, a Parlament, valamint további közel 100 szobor és múzeum fényei.

Az évforduló napján a Centrális Galériában kiállítás nyílik a nukleáris energia békés és katonai alkalmazását kísérő feszültségekről.

Az ukrajnai Csernobilban 1986. április 26-án történt a világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-szerencsétlensége. Becslések szerint a katasztrófa miatt meghaltak száma 30 és 300 ezer között lehet.

A Greenpeace nemzetközi környezetvédő mozgalom nemrégiben közzétett tanulmánya szerint a baleset következtében az eltelt 20 év alatt 93 ezren vesztették életüket különböző daganatos és más betegségekben, valamint mintegy másfél millió ember szenvedett tartós egészségkárosodást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×