Infostart.hu
eur:
365.96
usd:
321.02
bux:
151796.24
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Persányi: alternatív árvízi védekezési bizottságokat tervez a Fidesz

Sólyom László államfő támogatását kérte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter ahhoz, hogy az ország egységben, összefogással védekezzen az árvíz ellen. Persányi Miklós erről azután beszélt, hogy tájékoztatta a köztársasági elnököt a Dunán kialakult veszélyhelyzetről.

A miniszter sajnálatát fejezte ki, hogy a folyón levonuló árhullámot "egyesek" a kampányidőszakban politikai célokra használják fel. Hozzátette: tudomása szerint a Fidesz alternatív védekezési bizottságok létrehozását tervezi.

"Úgy vélem, hogy ebben a helyzetben Sólyom László elnök úr tekintélyével is érdemes fellépni azért, hogy jelenleg az ország egységben, összefogásban végezze el azt, amit el tud végezni" - fogalmazott Persányi Miklós.

Hozzátette: egész Európában talán a legkiterjedtebb árvízvédelmi létesítményrendszere és a legjobban felkészült szakember-hálózat áll rendelkezésre ahhoz, hogy az ország ne szenvedjen nagyobb kárt.

A miniszter cáfolta Orbán Viktor Fidesz-elnök azon állítását, miszerint nincs elég pénz az árvízi védekezésre.

A kormány a szükséges forrásokat haladéktalanul biztosítja - mondta Persányi Miklós.

Közölte: a kabinet eddig mintegy 3,5 milliárd forintot költött árvízi- és belvízi védekezésre. Az önkormányzatok, a honvédség és a belügyi szervek ráfordításaival együtt 4,5-5 milliárd forintba kerültek a munkálatok.

Persányi Miklós tájékoztatása szerint az árvízi helyzetről szóló beszámolóját az államfő "aggodalommal" fogadta. Megbeszélték azt, ha egy adott területen komoly veszély jelentkezik, akkor ott a köztársasági elnök megjelenik személyesen is.

A miniszter közölte, hogy Sólyom László ma Sződre látogat, ahol egy ártéren fekvő szociális létesítményből kellett kitelepíteni a lakókat.

Címlapról ajánljuk
Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Két év után újra lélektani küszöböt lépett át az amerikai jelzáloghitelek kamata. Az, hogy meghaladja a 7 százalékot, fékezi az ingatlanpiacot, a vásárlási kedvet és így az amerikai gazdaságot. Közben erősödik a dollár, ami világszerte drágulást okoz. Továbbá, a kamat megugrása az félidős választásokra is kihathat.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×