Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.33
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

MDF: ingyenes internetet a diákoknak

Önálló ifjúsági minisztériumot hozna létre a Magyar Demokrata Fórum. A kisebbik ellenzéki párt most ismertetett programjában javaslatot tesz egy ifjúsági törvény megalkotására is.

Az MDF alelnöke azt mondta, hogy az önálló ifjúsági tárcának a sportügyek felügyelete mellett feladata lenne az ifjúsági turizmus fejlesztése, a gyermekvédelmi programok alkotása és a drogprevenciós feladatok koordinálása.

Almássy Kornél hozzátette: az ifjúsági törvény a többi között szabályozná az ifjúsági háttérintézmények feladatait, valamint bevezetné a kedvezményeket biztosító ifjúsági kártyát és a diákok ingyenes internet használatát.

Az MDF létrehozná a gyermekvédelmi ombudsman intézményét és bővítené az oktatási jogok biztosának hatáskörét, aki az oktatási miniszter helyett az Országgyűlésnek tartozna beszámolással.

Az MDF 2006 szeptemberétől 30 százalékos, azután pedig inflációkövető ösztöndíjemelést javasol.

A fiatalok elhelyezkedését az MDF a szakképzés átalakításával, valamint a középiskolai pályaorientációs programok kidolgozásával segítené - mondta az alelnök.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×