eur:
394.42
usd:
369.55
bux:
65240.52
2024. április 19. péntek Emma

Dúl a budapesti plakátháború

Fokozódik a "plakáthelyzet" Budapesten. A telefonfülke reklámok ügyében a főváros és a működtető cég került szembe egymással; a belvárosi polgármester szerint pedig a kerületi jobboldal áron alul juttatta lehetőséghez a Mahir Cityposztert.

Háromszázmilliót követelnek

Háromszázmillió forintot követel a főváros a telefonfülkék oldalában működő reklámokat üzemeltető Mediacontact-tól.

A cég egy jogvita miatt tavaly nem fizetett egyetlen forint közterület-használati díjat sem, bár erre ősztől önkormányzati rendelet kötelezi.

Endrédy István, a Fővárosi Közgyűlés Várostervezési Bizottságának elnöke az InfoRádiónak elmondta: számoltak azzal, hogy a reklámcég fizetés helyett a bírósághoz fordul.

Másfél éve vitatkoznak

A Mediacontact-ot már 2004 júliusában felszólította a fővárosi közterület-felügyelet, hogy bontsa le a hirdetéseket, mert nem fizet közterület-használati díjat.

A cég akkor azzal védekezett, hogy a reklámhelyekért a Matávnak fizet, és a törvény szerint telefonfülkék után amúgy sem kell közterület-használati díjat fizetni.

Az érvelés hatalmas vitát váltott ki először a fővárosi közgyűlésben. Végül a testület hozzájárult ahhoz, hogy a Mediacontact ingyenesen használja a fülkéket, ám hamarosan visszavonta döntését, és 2005 őszén a díj teljes megfizettetése mellett határozott, azóta ez a döntés hatályos.

Az InfoRádiónak nem sikerült elérni a Mediacontact egyetlenegy vezetőjét vagy munkatársát sem, így nem tudni, hogy a cég kifizeti-e a követelt összeget.

Ha egy esetleges perben a Mediacontact illegális közterület-használóvá minősül, lebonthatják a mintegy 500 plakátját.

Belvárosi tarifa: átlagos vagy kevés?

Egy másik plakátügyben az V. kerületi önkormányzat jobboldali többségű képviselőtestülete megerősítette korábbi döntését, amellyel pályázat nélkül tíz évre a Mahir Cityposzternek tette lehetővé 49 belvárosi hirdetőoszlop működtetését. Az ár: 335 ezer forint havonta.

Steiner Pál, a kerület szocialista polgármestere a döntés után azt mondta: a döntés súlyosan sérti a kerületi önkormányzat és a lakók érdekeit, mert ezzel "jelentős működési bevételt dobtunk ki az ablakon”.

A kerület vezetője szerint kiderült, hogy „a Magyar Vizslát és sok egyéb más Fidesz propaganda kiadványt abból a közpénzből finanszírozza a Mahir Cityposzter, amit megnyer ezekkel a rendkívül kedvező szerződésekkel".

Puskás András, a Fidesz kerületi frakcióvezetője a szavazást követően kijelentette: korábban sem írtak ki pályázatot ezekre a felületekre, és 1997-ben a szocialista és a szabaddemokrata képviselők is megszavazták, hogy a Mahir közterületi engedélyt kapjon.

A politikus a vitatott árakkal összefüggésben: a fővárosi kerületek között a Belváros kér a legtöbbet ezekért a hirdetési felületekért.

Steiner Pál ennek kapcsán közölte: Puskás András rosszul tudja, máshol lényegesen drágább díjtételek vannak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×