2019. július 27. 11:18 Negyedik a férfi vízilabda-válogatott a vizes-vb-n Märcz Tamás együttese a szombati bronzmérkőzésen 10-7-es vereséget szenvedett a horvát csapattól.
2019. július 27. 10:48 Magyar történelmi ritkaság került elő - fotó Egy hanaui bibliát, a vizsolyi biblia második, Szenci Molnár Albert által javított kiadását ajándékozta egy magánszemély a Ráday Gyűjteménynek. Ebből az 1608-ban nyomtatott könyvből mára mintegy 50-60 példány maradhatott meg.
2019. július 27. 10:09 Orbán Viktor: új gazdasági akciótervek jönnek Évek óta kiemelt figyelem kíséri Orbán Viktor tusnádfürdői beszédeit, melyekben általában kijelöli a kormány hosszú távú politikáját. Idén az európai parlamenti választásokon túl, az önkormányzati választások előtt mondja el beszédét a miniszterelnök. Cikkünk frissül.
2019. július 27. 10:04 Nagy a forgalom a határátkelőkön Négy órát kellett várakozni a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán Szerbia felé a személyforgalomban szombat hajnalban.
2019. július 27. 09:52 Itt a ház, ami újrahasznosítható teljes egészében Az élettartamáról persze egyelőre nem tudni semmit.
2019. július 27. 09:24 Négyes karambol történt az M0-son Mentőket is riasztottak, torlódik a forgalom.
2019. július 27. 08:59 Bronzmeccset játszanak férfi pólósaink a horvátokkal a vizes-vb-n - Sport a tévében A vasárnapi futamra hangolnak a száguldó cirkusz csapatai az időmérőkkel a Német Nagydíj hockenheimi pályáján.
2019. július 27. 08:43 Földrengés, halottak a Fülöp-szigeteken A földrengések jelentős károkat okoztak Itbayatban, szökőárveszély ugyanakkor a hatóságok szerint nincs.
2019. július 27. 08:31 Halottak és sérült vízilabdázók a világbajnokság helyszínén Két dél-koreai állampolgár meghalt, és többen megsérültek, köztük a kvangdzsui vizes világbajnokságon részt vevő sportolók is szombatra virradóra, mert összeomlott egy éjszakai klub galériája.
2019. július 27. 08:19 Nagyon rossz hír az allergiásoknak, a hétvégén sokat romolhat a helyzet Július végére érheti el a parlagfű pollenje a tüneteket okozó szintet a levegőben, ezért az allergiásoknak érdemes már a hétvégén elkezdeni a gyógyszerek szedését - hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ levegőhigiénés szakértője, Szigeti Tamás.
2019. július 27. 08:00 Albérletkeresés: az ár és az elhelyezkedés még nagyon nem minden Egy sor figyelemreméltó kötelezettsége van annak, aki mostanában albérletet keres vagy szerződést köt ezzel kapcsolatban. Nagyon sok mindent le kell írni.
2019. július 27. 07:31 Durván emelik a közlekedési bírságokat a szomszédban Még súlyosabb szankciókra számíthatnak azok, akik Horvátországban megszegik a közlekedési szabályokat.
2019. július 27. 07:00 A szlovák külügyminiszter nem akar a V4 és az EU között dilemmázni Miroslav Lajčák szerint a visegrádi együttműködés keretében Szlovákiának nem kellene a saját érdekei ellen cselekednie. A tárcavezető az Európai Uniót a szlovák polgárok természetes életterének tartja, és szeretné elkerülni az olyan szorult helyzeteket, amelyek a V4-es és az EU közti választásra kényszerítik.
2019. július 27. 06:28 Hihetetlen az, ami a mentőhelikoptert fogadta az M5-ösön, megörökítették - fotó Itt a bizonyíték, hogy a magyar autósok is tudják, mit kell tenniük a válsághelyzetekben, a mentők pedig így köszönték meg.
2019. július 27. 06:00 Már tesztelik az ittas vezetőket kiszűrő új rendszert Egy új fejlesztésnek köszönhetően az autó csak akkor engedné beindítani a motort, ha a sofőr nem ittas.
2019. július 27. 05:31 Emeltek a riasztás szintjén, jön a zivatar és a jégeső A hőség miatt már csak néhány megyére, a zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt viszont szinte az egész országra figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2019. július 26. 22:30 Hétvégi műsorok az InfoRádióban - Arénák Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz mások mellett Böszörményi-Nagy Gergely, Zoboki Gábor, Kiss L. László, Kendernay János, Vinkó József, Hegyi Iván, Mika János, Homolya Róbert.
2019. július 26. 22:15 Október 13-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő - a nap hírei Augusztustól ismét bevezetik az elektronikus előjegyzési rendszert az Országos Onkológiai Intézetben. A szokásosnál korábbi kiérkezést javasol az utasoknak a Budapest Airport a nyári csúcsidőszak miatt.
2019. július 26. 21:55 Donald Trump: jön a válaszlépés Macron őrülete ellen Válaszlépést ígért Párizsnak az amerikai cégekre kivetett digitális adó miatt Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2019. július 26. 21:45 Rakonczay Gábor megtalálta a "logikus" kihívást A Földközi-tenger partjáról mászik fel a Mont Blanc csúcsára a magyar extrémsportoló. Rakonczay Gábor korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy átevezte az Atlanti-óceánt, átszelte Grönlandot és elgyalogolt a Déli-sarkra.
2019. július 26. 21:31 Balog Zoltán: az EU pénzügyeit a németek velünk tehetnék rendbe Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban, ebben Berlinben egyre többen érdekeltek - mondta Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, az EMMI egykori minisztere az InfoRádiónak. Hozzátette: a Fidesz és a CDU kapcsolatainak javításán is intenzíven dolgoznak.
2019. július 26. 21:11 A WHO szerint az elektromos cigaretta káros az egészségre Az elektronikus cigaretta kétségkívül káros az egészségre, és szabályozni kell használatát - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közzétett jelentésében, amely egyben nem tanácsolja az e-cigarettát azoknak, akik le akarnak szokni a dohányzásról.
2019. július 26. 20:52 Háy János: A szerző megfegyelmezése egy ócska kor emléke Egy igen jó író ártalmas könyvének tartja Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke Háy János az Ünnepi könyvhétre megjelent Kik vagytok ti? című írását. Háy János válaszlevelében visszautasította, hogy ártalmas és veszélyes lenne a könyve, leszögezte, hogy megírásával az élményszerű olvasáshoz szeretné közelebb juttatni az olvasókat.
2019. július 26. 20:40 Gyökeres fordulat jöhet Airbnb-fronton A rövid távú lakáskiadás szabályainak szigorítására készül a Fidesz. Az Airbnb-ellenes tervek Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik pódiumbeszélgetésén kerültek szóba. No de mit gondolnak a társasházak és a lakáskiadók?
2019. július 26. 20:28 A Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között már nincs korlátozás Fokozatosan helyreáll a menetrend a Budapest-Újszász-Szolnok és a péceli vonalon - közölte a Mávinform péntek este.
2019. július 26. 20:16 Megállíthatatlanok a magyarok a maratoni kajak-kenu Eb-n Ugyanott folytatták a magyar versenyzők pénteken, ahol csütörtökön abbahagyták, és hozták az érmeket a Franciaországban zajló maraton Európa-bajnokságon.
2019. július 26. 20:01 Kendernay János: az LMP-nek nincs egységes ajánlása az őszi választásokra Alapszabály-módosításra és parlamenti frakciójának ráncfelvarrására készül az LMP – mondta Kendernay János, a párt társelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikus arról is beszélt, van, ahol együttműködnek más pártokkal, van, ahol civil jelöltet támogatnak az önkormányzati választásokon.
2019. július 26. 19:50 Tusványos: kétéves együttműködésre lépnek az erdélyi pártok Mini Magyar Állandó Értekezletet tartottak a külhoni magyar pártok képviselőinek részvételével pénteken Tusványoson. A rendezvényen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kijelentette: a magyar állam támogatja a külhoni magyar pártokat és szervezeteket, mert ez a magyar nemzeti érdek és ez következik a magyar alkotmányból.
2019. július 26. 19:33 Rendhagyó fogadtatásban részesült Tusványoson Orbán Viktor - videó Erdély örök - olvasható a Facebookra feltett videó mellett.
2019. július 26. 19:13 Ébresztő: képernyőre tette a CNN a szellős Debrecent Komoly hasznot hozhat, hogy a CNN Debrecent ajánlja azoknak az utazóknak, akiknek elege van a tömegturizmusból. A magyar város Aberdeen, Malmö és Bern mellett került fel az amerikai hírcsatorna utazási mellékletének 20-as listájára.
2019. július 26. 19:00 Újra bevezetik az Országos Onkológiai Intézetben az e-behívásos rendszert Augusztustól ismét bevezetik az Országos Onkológiai Intézetben az elektronikus előjegyzési rendszert - közölte az InforRádióval az intézmény főigazgatója. Polgár Csaba dezinformációnak nevezte a napokban megjelent híreket, amelyek rossz körülmények közötti, több órás várakozásról számoltak be.
2019. július 26. 18:48 Új módszerrel kísérletezik a hőség ellen a német vasút A sínek fehérre festésével próbálkozik a Deutsche Bahn (DB) német vasúttársaság, hogy megelőzze az acél deformálódással fenyegető felhevülését hőség idején.
2019. július 26. 18:35 Bús Balázs: a HÉV-nél nem az elnevezés, hanem a probléma megoldása a fontos A szentendrei HÉV föld alá vitelét javasolja Bús Balázs óbudai polgármester, mert ezzel jelentősen javulna a kerület közlekedése. Tervben van az 1-es villamos meghosszabbítása a Bécsi úton, és P+R parkolók építése is. A városrészben 33 projekt valósult meg közösségi tervezésben, és a kerületbe összességében 23 milliárd forintnyi fejlesztési pénz áramlott.
2019. július 26. 18:24 Súlyos a helyzet, ökológiai katasztrófa fenyeget Németországban Több milliárd eurós nagyságrendű kár keletkezett a németországi erdőkben és ökológiai katasztrófa fenyeget az utóbbi hónapok csapadékszegény és meleg időjárása miatt - jelentette pénteken a ZDF országos közszolgálati televízió az erdőtulajdonosok és erődgazdálkodók érdekképviseleti szervezetének (AGDW) adatai alapján.
Több órát repült a Budapestről felszálló Lufthansa-gép a magyar légtérben, majd visszatért Ferihegyre