2024. február 19. 15:00 Euro 2024: mégsem Málta lesz az ellenfél a főpróbán Málta helyett Izrael ellen játssza utolsó felkészülési mérkőzését a nyári labdarúgó Európa-bajnokság előtt a magyar válogatott.
2024. február 19. 14:39 NATO-bővítés: a svéd kormányfő „erős akaratot” érez magyar részről Magyar részről „erősnek tűnik az akarat” Svédország NATO-csatlakozásának véglegesítésére – jelentette ki Ulf Kristersson svéd miniszterelnök hétfőn Varsóban, jelezve egyúttal, hogy budapesti látogatásra készül.
2024. február 19. 14:26 Ezernél is több ELTE-dolgozó követel béremelést Az oktatók, kutatást-oktatást támogató kollégák és tanársegédek számára is igyekeznek béremelést kiharcolni.
2024. február 19. 14:14 Nem ismerte be tettét a budai gimnáziumban késelő fiatal Nem tett vallomást és nem ismerte be tettét a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén az a középiskolás, akit az ügyészség – osztálytársa sérelmére – előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádol.
2024. február 19. 14:02 Megszólalt a Kreml Navalnij holttestének átadásáról Még vizsgálják Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista halálának körülményeit, az hogy az eljárás mikor zárul le és mikor adják át a holttestet a hozzátartozóknak, nem tartozik a Kreml hatáskörébe - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.
2024. február 19. 13:51 A benzinesek járnak rosszabbul a héten - új árak jöhetnek a kutakon Két, múlt heti körülmény is áremelést jelzett előre itthon, és ez részben be is következik.
2024. február 19. 13:39 Holttestre bukkantak túrázók a Börzsönyben Vasárnap délután találták meg a túraútvonaltól kicsit távolabb.
2024. február 19. 13:27 Ursula von der Leyen maradna az Európai Bizottság élén – és a német politika mögötte áll NATO-főtitkár nem lesz Ursula von der Leyenből, de az Európai Bizottság sokat bírált elnöke a posztján maradna a június EP-választások után is. Az elhatározását már be is jelentette, a német konzervatív vezetők támogatják is, de maradásáról valójában az európai választók döntenek.
2024. február 19. 13:15 Több száz traktorral vonultak be Prágába a tiltakozó cseh gazdák Jelentős fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
2024. február 19. 13:03 Mérgesedik az ukrán–lengyel viszony a „határblokád” miatt Ukrajna biztonsági fenyegetésnek tekinti a lengyel gazdák blokádját a két ország határán - jelentette ki hétfőn Olekszandr Kubrakov ukrán infrastrukturális miniszter, miniszterelnök-helyettes.
2024. február 19. 12:51 Phenjan "eltüntette a Koreai-félszigetet" Észak-Koreában a főbb weboldalakról eltávolították a Koreai-félszigetet ábrázoló grafikai elemeket, amelyekre a két Korea egyesítésének szimbólumaként tekintenek, miután Kim Dzsongün észak-koreai vezető kijelentette; nem törekszik a két ország egyesítésére.
2024. február 19. 12:39 Családi vállalkozásban terítette a lekapcsolt bűnbanda a kristályt Pesterzsébeten Az ötfős társaság évek óta árulta a szert a környékbelieknek, felváltva adogatták el a kiporciózott metamfetamint.
2024. február 19. 12:26 Megdöbbentő módon segítik a dánok Ukrajnát Dánia átadja teljes tüzérségi fegyverzetét és lőszerkészletét Ukrajnának. Csehország pedig hatalmas mennyiségű tüzérségi gránátot ajánlott fel, amennyiben meg lehetne oldani a lőszerszállítás finanszírozását.
2024. február 19. 12:14 Élesedhet a verseny a biztosítók között az ügyfelekért A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint érdemben nőtt a verseny a lakásbiztosítók között, a márciusi kampányban jelentős összeget spórolhatnak a családok.
2024. február 19. 12:02 Kiss László: a nagyhatalmak között kiújult űrversenynek számos pozitív hozadéka is lehet Ha sikeres lesz az amerikaiak legújabb holdra szállási missziója, több történelmi rekord is megdől. Kiss László csillagász azt mondta az InfoRádióban, hogy azért lett ismét ennyire kiélezett az űrverseny, mert a Földhöz képest a Hold a legközelebbi égitest, melynek felszínén számos innovatív technológiát lehet kifejleszteni és tesztelni.
2024. február 19. 11:50 Elfogyott a türelem: szervezkednek a V4-es szervezetek Közös demonstrációt szerveznek a Visegrádi országok agrárkamarái Lettország és Litvánia képviselőivel együtt február 22-re, arra hívják fel a társadalom figyelmét, hogy az Ukrajnából érkező gabona és élelmiszer tönkreteszi az európai gazdákat.
2024. február 19. 11:38 Jön a menetrend szerinti újabb Lufthansa sztrájk Kedd hajnaltól egy napos sztrájkot kezd a Lufthansa földi kiszolgáló személyzete több német nagyvárosban.
2024. február 19. 11:26 Újabban már robot-tengeralattjárót is használnak a jemeni lázadók Felszín alatt közlekedő tengeri drónt vetettek be a húszik a Vörös-tengeren - erősítette meg az amerikai központi parancsnokság. Ez volt az első alkalom, hogy a jemeni lázadók ilyen technológiát alkalmaztak az október óta folyamatosan tartó támadások során.
2024. február 19. 11:14 Négy év alatt megháromszorozódott a kínai turisták száma Magyarországon Nem kevesebb, mint öt szakmai elismerést kapott Kínától a magyar turisztikai szektor.
2024. február 19. 11:02 Rengett a föld Szarajevó térségében Gyenge, az előzetes jelentések szerint 4,2-es erősségű földrengés rázta meg Bosznia-Hercegovina fővárosának, Szarajevónak a környékét hétfő délelőtt - közölte a Klix.ba boszniai hírportál az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) adataira hivatkozva.
2024. február 19. 10:49 Kitűzték az orosz zászlót az elfoglalt avgyijivkai üzemre – videó Maradéktalanul ellenőrzésük alá vették a kokszoló- és vegyi üzemet az orosz erők – közölte a védelmi tárca.
2024. február 19. 10:36 Csok plusz: az illetékmentességnek köszönhetően több milliót is spórolhatnak a lakásvásárlók Az ingatlanvásárlás járulékos terhei közül a legnagyobb tétel az illeték, ami alapesetben az ingatlan vételárának a négy százaléka. Az átalakított falusi csokot igénybe vevők viszont mentesülhetnek az illetékfizetési kötelezettségtől, sőt a januárban bevezetett csok pluszhoz is jár ez a könnyítés – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlapont vezető elemzője.
2024. február 19. 10:24 Kylian Mbappé aláírt a Madridhoz – legalábbis a Marca így tudja A legnagyobb példányszámú – és a Real Madrid ügyeiben leginkább jártas – spanyol sportnapilap hétfő reggel azt közölte olvasóival, hogy Kylian Mbappé aláírta első szerződését a Real Madriddal.
2024. február 19. 10:13 Lavina zúdult a falura, legalább 25-en életüket vesztették Legkevesebb 25 halálos áldozata van annak a heves havazás okozta lavinának, amely vasárnap éjjel zúdult az Afganisztán keleti részén fekvő Nurisztán tartomány egyik falujára – közölték a helyi hatóságok.
2024. február 19. 10:01 128 éves villamost csodálhattak Debrecenben A már nem létező Debrecen-Pallag villamosvonal 100. évfordulójára felújították a Debreceni Közlekedési Vállalat több mint egy évszázados villamosmozdonyát.
2024. február 19. 09:53 „Hazudnak, húzzák az időt” – Nem engedik a fia holttestéhez Navalnij édesanyját A néhai orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij hozzátartozóit már harmadik napja nem engedik hozzáférni a holttesthez – közölte hétfőn az elhunyt politikus szóvivője, hozzátéve, hogy édesanyját nem engedték be a halottasházba, ahol vélhetően a holttestet őrzik.
2024. február 19. 09:41 Olaf Scholz zúzhatta szét Ursula von der Leyen NATO-álmát Lapértesülések szerint a német kancellár akadályozta meg a német EU-főnök jelölését a NATO-főtitkári posztra. Olaf Scholz ugyanis úgy érezte – írják német lapok – hogy Ursula von der Leyen „túlzottan kemény” lett volna Oroszországgal szemben.
2024. február 19. 09:30 10-10 milliós bírságot kapott két hazai pénzintézet A jegybank a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozási kockázatok azonosítása, kezelése és csökkentése kapcsán feltárt hiányosságok miatt bírságolta meg a két pénzintézetet.
2024. február 19. 09:19 Elemző: van egy nagy probléma a német zöld átállással Hiába a zöld átállás, egy-egy borús vagy szélcsendes napon a németországi energia az egyik legszennyezőbb Európában – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője. Tatár Mihály kiemelte: amikor a megújuló energia termelése akadozik, az országban a szén- és gázerőműveket használják.
2024. február 19. 09:07 Fontos határidő jár le kedden Kedden lesz az áfabevallás beadási határideje, amely már az új eÁFA-rendszerben, akár annak webes felületén, akár gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira épülő szolgáltatáscsomag minden vállalkozásnak előnyös megoldást kínál az adókötelezettség teljesítésére – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
2024. február 19. 08:58 Tragédiába torkollott a családi perpatvar: két rendőr és egy tűzoltó meghalt Családon belüli erőszakhoz riasztották a hatóságokat vasárnap Minnesota államban, a beavatkozás közben a hivatalos személyeken kívül a támadó is meghalt.
2024. február 19. 08:47 Magyar vagy külföldi? – sport a tévében Pályán a Vasas és a Pécs, az Athletic Bilbao és Girona, valamint az Everton és Crystal. A három focimeccs mellett lósport, kerékpár és sznúker is szerepel a hétfői élő kínálatban.
2024. február 19. 08:35 Ilyen műhold sem keringett még a Föld körül – videó Egy japán űrrakéta földkörüli pályán keringő második fokozatának megfigyelésére bocsátott fel vasárnap műholdat egy japán start-up vállalt, amely az űrszemét eltávolítására szolgáló technológia kifejlesztésén dolgozik.
2024. február 19. 08:24 Japánban tárgyalt az ukrán kormányfő Japánban tárgyalt Ukrajna újjáépítéséről Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfőn; a konferencián Japán kétoldalú adóügyi megállapodás megkötését ígérte és a japán vállalkozások további támogatását.
2024. február 19. 08:12 Újabb edző bukott meg a magyar fociban Közös megegyezéssel szerződést bontott Erős Gábor vezetőedző és a labdarúgó NB II-ben érdekelt Budafok.
22:30 Létkérdésnek nevezte az egységes piacot és a piacképes termékek magyarországi előállítását a kormányfő - a nap hírei
21:35 Az izraeli hatóságok már műveleti zónává nyilvánítottak három, a határ izraeli oldalán fekvő települést.