Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
an attacker with a knife violent attacking with a knife
Nyitókép: Elmar Gubisch/Getty Images

Furcsán viselkedett a szemtanúk szerint a londoni késelő

Már a támadás előtt zavarodottnak tűnt az a román férfi, aki a brit főváros központjában megkéselt egy kislányt. Kiderült az is, hogy van egy négyéves gyermeke.

A helyi üzletek biztonsági őrei teperték a földre Ioan Pintarut – egy vélhetően hajléktalan, Londonban élő román állampolgárt. Szemtanúk szerint Pintaru sebesített meg hétfőn több késszúrással egy számára ismeretlen tizenegy éves kislányt. Először úgy tűnt, hogy az édesanyját is, de a rendőrség megerősítette, hogy a nő ruháján látott vér a lányáé volt.

Pintarut a My Local Bobby nevű magán biztonsági cég két embere, Youssouf és Darren, valamint Abdullah, a TWG teaszaküzlet őre szorították a földre és tartották ott, amíg néhány perccel később megérkeztek a rendőrök. Az eset a központi Leicester Square-en történt.

Pintaru a járókelők szerint a kislányt szemelte ki, akit a M&M store nevű édesség és szuvenírbolt előtt nyolcszor is arcon és nyakon szúrt. Kedden gyilkossági kísérlet miatt vádat emeltek ellene. A bíróságon kiderült, hogy Pinataru nem rendelkezik állandó lakhellyel. Az is ismertté vált, hogy van egy négyéves gyereke, aki Manchesterben él.

Kórházi források szerint a kislány sebesülései bár súlyosak, nem életveszélyesek. Viszont plasztikai műtétre lesz szüksége az életére súlyosan kiható, véletlenszerűnek tűnő támadás után.

Christina Jessah helyettes rendőrkapitány azt mondta, hogy „ez egy borzalmas incidens volt, együttérzünk az áldozatokkal és családjukkal... szeretnék köszönetet mondani a járókelőknek és a helyi üzletek dolgozóinak, akik bátran közbeléptek. Kockázatnak tették ki magukat, de London legjobb arcát is megmutatták”.

Az egyik turistabuszos cég menedzsere azt mondta, hogy már egy órával korábban feltűnt neki a támadó, aki szerinte mentálisan zavarodottan viselkedett – „mintha hajléktalan lett volna” – mondta. A férfi a helyszínen „lődörgött és magában beszélt... mivel már régóta dolgozom itt, ismerem a környékbeli hajléktalanokat. De őt most láttam először” – mondta Abu Tauhid.

Később felvételek jelentek meg arról, hogy egy a rendőrök megbilincselnek egy fiatal, tetovált fehér férfit, aki Abbey Road feliratú fekete pólót viselt.

Az eset mindössze pár héttel azután történt, hogy ruandai származású de brit tinédzser halálra késelt három kislányt. Ennek nyomán több napon át migránsellenes és szélsőjobboldali tüntetők randalíroztak több brit városban, aminek kapcsán rengeteg embert letartóztattak, többüket gyors eljárásban elítélték.

A tüntetéseket ellentüntetések kísérték, ahol viszont szélsőbalos tiltakozók is megjelentek.

(A címlapkép illusztráció.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Érkeznek a képek az éjjeli, M3-on történt tömegszerencsétlenségről
12 halott

Érkeznek a képek az éjjeli, M3-on történt tömegszerencsétlenségről

Összeroncsolódott autóbusz műszaki mentésén dolgoznak tűzoltók az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Mezőkeresztes és Mezőnagymihály között 2026. augusztus 16-án reggel. Tucatnyi ember halt meg a balesetben.

Ismét zajos a gödi Samsung-gyár, nagy munkában vannak a koreaiak

A gödi Samsung-gyár környékén élők az elmúlt napokban tapasztalt fokozott zajhatás miatt keresték fel az önkormányzatot, aminek hátterében a gyár területén zajló építkezések állnak. Új zajvédő fal épül és átmenetuleg ezért nagyobb a zaj a városban. Közben a szakminiszter nagyobb szigort ígér.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

A világon több olyan hálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. A létezésüket teljesen természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen óriási infrastuktúra működteti ezeket a háttérben. A műholdas navigáció a hidegháborús nukleáris elrettentésből nőtt ki, mára azonban a modern civilizáció egyik legfontosabb alapinfrastruktúrájává vált. Négy globális rendszer létezik – az amerikai GPS, az orosz GLONASS, az európai Galileo és a kínai BeiDou –, amelyek mind állami finanszírozásban működnek, alapszolgáltatásuk ingyenes közjószág. Az ezekre épülő iparágak piaca 2023-ban mintegy 260 milliárd eurót tett ki, és 2033-ra akár 580 milliárd euróra nőhet. A rendszerek jelentősége messze túlmutat a navigáción: a logisztikától a precíziós mezőgazdaságon át a pénzügyi időszinkronizációig a gazdaság szinte minden szegmensét átszövik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×