eur:
393.59
usd:
364.74
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Joe Biden amerikai elnök sajtótájékoztatót tart a washingtoni Fehér Ház Keleti Termében 2021. március 25-én.
Nyitókép: MTI/AP/Evan Vucci

Először engedték újságírók elé Joe Biden elnököt

64 napot várt beiktatása után Joe Biden amerikai elnök, hogy megtartsa első sajtótájékoztatóját. Kicsit megszorongatták a migráció kérdésében, egy ponton pedig belezavarodott mondandójába, de nem volt a Trump-érát idéző szópárbaj.

Joe Biden nem siette el – azzal, hogy több, mint két hónapot várt első elnöki sajtótájékoztatójával, rekordot döntött. A rosszmájúak szerint stábja aggódott, nehogy bakizzon. Így Biden sokat gyakorolt, és még feljegyzéseket is felvitt a pódiumra, hogy gyorsan megtalálja a válaszokat.

Elődje, Donald Trump harcias hangulatú sajtótájékoztatóival szemben fellépése inkább teadélutánra emlékeztetett – jegyezte meg egy brit lap. Az egyik riporter például „erkölcsös, becsületes embernek” nevezte, miután szót adott neki.

A konkrétumokra térve: Biden azt ígérte, hogy hivatali ideje első száz napjában a tervezetthez képest megduplázza és 200 millióra növeli a beadott koronavírus-vakcinák számát. Majd elutasította, hogy migrációs válság lenne a mexikói határon, amiért ő úgymond „kedves fiú” lenne és miatta próbálnának többen bejutni az Egyesült Államokba, mint Donald Trump alatt.

A szülők nélkül utazó migráns gyerekek tömegének kérdésére és arra, hogy túlzsúfolt, börtönöket idéző központokban tartják őket, annyit mondott: ő nem hagyja, hogy éhezzenek a határon, és gyorsan elvisznek ezer gyereket az egyik, 1500 százalékosan túlzsúfolt centrumból. Ugyanakkor nem engednek be több embert.

„Menjenek haza. Csak a gyerekeknek fogunk segíteni”

– üzente a mexikói határ túloldalán belépésre váróknak.

Az elnök szerdán helyettesét, Kamala Harris alelnököt nevezte ki a kérdés kezelésére, és gyakorlatilag szabad kezet adott neki. „Nem kell előre egyeztetnie velem” – mondta.

A tájékoztatón nem jutott nagy szerephez a külpolitika, de annyi kiderült: Biden nem tudja tartani a Trump által a tálibokkal kialkudott május 1-jei határidőt az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok kivonásáról. „Ezt nehéz lesz betartani” – magyarázta és hozzátette, „nehezen képzeli el, hogy még jövőre is” amerikai csapatok legyenek az országban.

Ahol ellenfelei nagy örömére megbotlott, az az amerikai politikai hagyományban a pártok által alkalmazott törvényhozási blokkoló taktika, a „filibuster” kérdése volt. Jelenleg 43 különböző törvényhozó nyújtott be több mint 250 javaslatot, amivel a fékezik demokraták törvénykezési programját. A 78 éves Biden itt habogni kezdett:

„Van itt erről valami feljegyzésem... ha valami közel áll a szívedhez, akkor... na mindegy”

– mondta.

Ezen a sajtótájékoztatón jelentette be azt is, hogy négy év múlva is ringbe akar szállni az elnökségért, Kamala Harrisszal az oldalán, akár Trumppal szemben is, merthogy „hiányzik neki” – mondta nevetve.

Kommentátorok szerint Biden érezhetően óvatosabban áll a nyilvánosság elé, mint elődje, de első sajtótájékoztatóját nagyobb melléfogás nélkül megúszta.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×