Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Trump tovább menetel

Hillary Clinton reménykedik: az egykori amerikai külügyminiszter abban bízik, hogy nevadai előválasztási győzelme az első lépés affélé, hogy elnyerje a demokraták elnökjelöltségét. Közben a republikánus oldalon Donald Trum milliárdos ingatlanfejlesztő megállíthatatlannak tűnik.

Hillary Clinton már 2012-ben is elnök akart lenni, de Barack Obama erősebb volt. Az elnök alatt külügyminiszterként szolgáló Clinton asszony viszont az idén úgy érezte, eljött az ideje.

Csakhogy feltűnt a színen a demokrata-párti fiatalok nagy kedvence, az agg Bernie Sanders szenátor. A magát szocialistának valló és korábban a demokrata elnökjelöltséget kizáró Sanders alaposan ráijesztett Hillary Clintonra.

Sanders két másik szövetségi államban a zömében fehér New Hampshire-ben és Iowában nagy különséggel győzött. A mostani, nevadai megmérettetésen Hillarynek sikerült megelőznie őt, igaz, mindössze 5% ponttal.

Nevada azért lehet fokmérő a nagy amerikai pártok jelöltállító kampányában, mert vegyesebb etnikai és szociális összetételű, mint az elsőként szavazó két inkább vidéki északi állam.

A volt First Lady most arra számít, hogy a soron következő államban, Dél-Karolinában nagyot nyer: a hagyományosan déli mentalitású szövetségi államban kevésbé kedvelik Bernie Sanders baloldali elképzeléseit.

Sanders ezt úgy tűnik tudomásul is vette, mert arra utalt, hogy március 1-re, azaz a "Szuperkeddre" készül, amikor 12 szövetségi államban kérdezik meg a választókat, hogy melyik demokrata jelöltet preferálják.

Sőt, márciusban a külföldön élő demokrata szavazók is voksolhatnak.

Ezen a napon dől el az, hogy a demokrata elnökjelöltről döntő nyári pártkongresszuson voksoló delegátusok egyötöde hova fog szavazni: Clintonra vagy Sandersre. Hillary egy nagyágyút is csatába küldött: második kampányhirdetésének narrátora nem más, mint Morgan Freeman hollywoodi sztár.

Közben a republikánus oldalon megállíthatatlan a Trump-gőzhenger és már az tűnik izgalmasabbnak, hogy ki szerzi meg mögötte a 2. helyet.

A milliárdos ingatlanfejlesztő a republikánus voksok 32 és fél százalékát söpörte be Dél-Karolinában, úgy hogy 10 százalékkal verte meg legközelebbi vetélytársát.

Trump azt mondta: később elnökhöz illő módon viselkedik majd, de "most a túléléséért küzd."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Csatatér: Dunaújvárosban hármas csata lesz, a Dunai Vasmű a fő kampánytéma az országgyűlési választáson

Érdekes hármas csata elé nézünk az országgyűlési választásokon a Dunaújváros központú, és tíz kisebb települést is tartalmazó Fejér vármegyei 4-es számú egyéni körzetben. A Tisza Párt „arca”, Nagy Ervin csap össze a jelenlegi fideszes képviselővel, Mészáros Lajossal, de beleszólhat a versenybe a DK-s színekben induló dunaújvárosi alpolgármester, Szabó Zsolt is.

Irán szerint a Hormuzi-szoros nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az ellenségekkel kapcsolatban állókat

A Hormuzi-szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az "Irán ellenségeihez" kapcsolódó hajókat – jelentette be vasárnap Irán ENSZ-tengerészeti ügynökségének képviselője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Noha Donald Trump nemrég már az iráni háború fokozatos leépítéséről beszélt, és egy új potenciális háttéralkuról is érkeztek hírek, Iránt egyelőre nem hatották meg ezek a tervek, a hétvégén több támadást is végrehajtottak. Eközben az egyre inkább elhúzódó konfliktus egyre súlyosabb hatásokkal jár világszerte: több légitársaság is ritkítja járatait az elszálló energiaárak miatt, eközben pedig Magyarország szomszédjában, Szlovéniában már rendkívüli intézkedéseket jelentettek be az üzemanyag-ellátás körül kialakult helyzet kezelése érdekében. Vasárnapra virradóan Trump megfenyegette Iránt: az elnök 48 órát adott a Hormuzi-szoros újranyitására, erre válaszul Irán kijelentette, hogy az ország ellenségeinek kivételével mindenki számára nyitva áll a kulcsfontosságú szoros. Cikkünk folyamatosan firssül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×