Infostart.hu
eur:
364.78
usd:
320.44
bux:
144355.13
2026. július 23. csütörtök Lenke

Terroristának képeznek ki brit fiatalokat Szíriában?

Immár két és fél millión felüli a brit muszlimok száma. Köreikből pakisztáni, valamint arab származású fiatalok utaznak Szíriába, hogy önkéntesként harcoljanak a dzsihádista muszlim felkelők oldalán. A terrorelhárítás arra figyelmeztet, hogy Szíriában kiképzésben részesülnek, tehát fennáll a veszély, hogy ezek a radikalizálódott fiatal aktivisták Nagy-Britanniába visszatérve merényleteket fognak végrehajtani.

A Scotland Yard főkapitány-helyettese, Cressida Dick nyilatkozott a BBC-nek a Szíriából visszatérő dzsihádista önkéntesek által jelentett veszélyről, és éberségre intett. A brit állampolgárságú, már a szigetországban született muszlim fiatalok a felkelők táboraiban merényletek végrehajtására is kiképzést kapnak.

A napokban propaganda-film jelent meg arab internet-hálózatokon, ezen szakállas, turbános fiatal harcosokat mutatnak be, amint fegyverrel a kézben csatlakozásra hívják fel a nagy-britanniai muszlim ifjakat. Immár nem csak a szíriai felkelők toboroznak Európából, hanem az Irakban támadásba lendült, Al Kaida-alapítású ISIS dzsihádisták is.

Egy wales-i anya felismerte húsz éves, egyetlen fiát, és kétségbeesetten kéri, hogy térjen haza Cardiffba. Egy wales-i apa megdöbbenten látta a filmfelvételen az orvostanhallgató gyermekét, akihez azóta a tizenhét éves öccse is csatlakozott. A szülők állítják, hogy nem ők nevelték ilyen szellemben a gyermekeiket.

Immár körülbelül 500 brit fiatal szökött ki Szíriába és Irakba, mintegy 300 a visszatértek száma. A belépéskor igyekeznek kiszűrni őket a brit terrorelhárítás emberei, de ez nem sokat jelent, később elvegyülnek az itt-maradtak között.

Az MI6 terrorelhárító szervezet egy munkatársa szerint komoly veszélyt jelentenek, merényleteket hajthatnak végre, különösen, ha a brit haderő beavatkozás mellett dönt, és egységek csatlakoznak az amerikaiakhoz az iraki ISIS-csapatok előrenyomulásának feltartóztatása végett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×