Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Kataszrófariadóba torkollt a belfasti koncert

Észak-Írországban az Odyssey Aréna elnevezésű hangverseny-csarnokhoz mentőautók egész sorát kellett kihívni a népszerű holland lemezlovas, Hardwell koncertje alatt, mert tizennégy-tizenöt éves fiúk és lányok félholtra itták és kábítószerezték magukat. Az észak-ír mentőszolgálat katasztrófa fokozatú riasztásra kényszerült.

Száznyolc tinédzser szorult a mentők ellátására, tizenhetet kellett sürgősen kórházba szállítani.

Az Odyssey Aréna általában szerződteti egy magánvállalat képzett munkatársait, akik elsősegélyt nyújtanak a rosszulléttel küzdőknek, de ezen az estén ez nem bizonyult elegendőnek. Egymás után estek össze a fiatalok, több közülük elvesztette az eszméletét. A gyerekek sírtak és hánytak.

Ahogy válságossá vált a helyzet, a mentőket kellett riasztani, hét mentőautó robogott a helyszínre, de a segédorvosok nem tudtak megbírkózni a feladattal, erősítést kellett kérniük. Volt úgy, hogy fél óra alatt egyszerre húsz alkoholmérgezéses vagy kábítószer túladagolástól rosszul lett gyerek életét kellett megmenteni.

Az észak-ír mentőszolgálat szóvivője szerint sokan már teljesen részegen érkeztek a csarnokba, csoda, hogy beengedték őket. Hamarosan megkezdődtek a rosszullétek, s hogy a zűrzavar még nagyobb legyen, a verekedések is.

A fiatalok a szabad levegőn próbáltak magukhoz térni, összemocskolták a környező utcákat.

A huszonhat éves, jóképű holland disc-jockey, Hardwell, eredeti nevén Robbert van de Corput, mindenütt nagy vonzerő. Múlt héten voltak, akik egész éjjel kint aludtak a belfasti aréna előtti utcán, hogy elsők legyenek nyitáskor a jegypénztárnál.

Az ünneplés azonban rosszul sikerült. Tizennégy fiatal még súlyos állapotban, kórházban fekszik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×