Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Az év szava Németországban: "GroKo"

Berlinben még meg sem kezdődött a szociáldemokrata párttagok szavazatának kiértékelése - amelynek kimenetelétől a tervezett nagykoalíció jövője függ - jól értesült források máris csaknem biztosra veszik, hogy kik lesznek az új német kormány tagjai. A találgatást Angela Merkel kijelentésére alapozzák, amely szerint már megállapodtak a tárcák elosztásában. A kancellár azonban hozzáfűzte, hogy a névsort csak vasárnap hozzák nyilvánosságra.

A német nyelv ápolására létesített wiesbadeni intézet péntek ma délelőtt közétette az esztendő szavát, amely így hangzik: "grokó". Ez még német füleknek is kicsit meglepően hangzik, de jól érzékeli az ősz óta levegőben lógó politikai változás hangulatát, azaz, hogy Berlinben nagykoalíció lép a jobb-közép kormány helyére. A "grokó" ugyanis németül, a groß-koalition, nagykoalíció rövidítése.

A wiesbadeni intézet 1971 óta minden évben meghatározza az adott esztendőre legjellemzőbb szót, így például tavaly a pénzügyi válságra utaló kifejezés, a rettungsrutine, azaz mentési rutin lett az év szava. Megfigyelők az év szavából is arra következtetnek, hogy már semmi sem áll a szociáldemokrata és kereszténypártokból alakuló kormány létrejöttének útjában. Pedig még el sem kezdődött a szociáldemokrata párttagoktól visszaküldött kérdőívek kiértékelése.

Ez holnapra várható, de berlini politikusok zöme csaknem biztosra veszi, hogy nem volt hiába a szociáldemokrata vezetők fáradozása a tagság meggyőzésére, a válaszok elsöprő többsége a heteken át folytatott koalíciós tárgyalásokon elért eredmények helyesléséről tanúskodik.

Noha a kancellár leszögezte, hogy csakis a kérdőívek kiértékelése után lehet szó az új kabinet összetételének nyilvánosságra hozatalától, és ezt a szociáldemokrata vezetők is megerősítették, jól értesült források máris tudni vélik, hogy az Angela Merkel vezette nagykoalíciós kormányban hat kereszténydemokrata, hat szociáldemokrata és három keresztény-szociális miniszter foglal majd helyet.

Szinte magától értetődően a kancellár helyettese a Szociáldemokrata Párt élén álló Sigmar Gabriel lesz, aki -feltehetően- a gazdasági szuperminisztériumot fogja vezetni. Úgy hírlik, hogy a kancellár kérésére a pénzügyi tárcát Wolfgang Schäuble megtarthatja, annál is inkább, mert a kereszténypárti politikus az euró körüli válság megoldásában szerzett érdemeiért nemzetközi tekintélynek örvend.

Bennfentes körök tudni vélik azt is, hogy a külügyminisztérium élére Frank Walter Steinmeier kerül. A 8 évvel ezelőtt létesült nagykoalícióban ugyanis ö töltötte be ezt a tisztséget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor beszédet mond a Tusványoson
frissülő cikk

Orbán Viktor beszédet mond a Tusványoson

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

A péntek délutáni, több áldozatot szedő orosz rakétatámadás után Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetést adott ki: hírszerzési információk alapján hasonló akcióra kell számítani az elkövetkező 48 órában. Lettország bekérette az orosz követségi ügyvivőt azt követően, hogy egy rakéta eltalálta a balti állam külképviseletét az ukrajnai Szlavjanszk városában - a támadásban két konzulátusi dolgozó is megsebesült. Az amerikai szenátusban gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán, a demokraták ugyanis jelezték republikánus kollégáiknak, hogy készek akár már a jövő héten megszavazni azt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×