Infostart.hu
eur:
391.32
usd:
340.01
bux:
121521.83
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Jön az önmagát vezető autó!

Hét éven belül önmagát vezető autót kezd el gyártani a Nissan - ezt ígéri a japán cég. A már most elektromos járműveket előállító vállalat ezzel kihívást intézett nemcsak a több gyártó, de a hasonló technológiával kísérletező Google felé is.

Jeremy Clarkson, a BBC autós műsorának vezetője és társai aggódhatnak - ha addig nem vonulnak nyugdíjba, akkor kénytelenek lehetnek vezető nélküli autókat tesztelni. A veterán tévés személyiség minden bizonnyal kalapácshoz nyúl annak hallatán, hogy az ember hamarosan passzív utassá válhat a volán mögött - sőt, a kormány talán el is tűnhet.

A Google évek óta kísérletezik az önmagát vezető autó elképzelésével, és most egy komoly gyártó is bejelentette, hogy beszáll a versenybe.

A Nissan azt ígéri, hogy 2020-ra megindul a vezető nélküli személyautók sorozatgyártása.

"2020-ban az utas hátradőlhet a vezetőülésben és az autó majd elviszi oda, ahová akarja" - mondta Andy Palmer a Nissan alelnöke.

A Financial Times megjegyzi: nemcsak a versenytársakkal kell megküzdenie a japán cégnek, de a jogi szabályozás is nehézségeket támaszt.

A Mercedes és a Continental már évek óta fejleszt automata technológiákat, de a gyártókat meglepte, amikor a Google 3 éve egy szinte teljesen vak férfit ültetett tesztautója volánja mögé - és az képes volt vezetni a kocsit.

A prémium modellekben már most ott vannak az intelligens fékező, sebességszabályozó és parkolórendszerek. Több autóipari cégvezető is azt mondta, hogy 2020-ra elterjedhetnek a nagymértékben automatikára épülő járművek.

A Nissan azonban az, amely elsőként kötelezte el magát arra, hogy meg is valósítja a "teljesen önálló" autó ötletét és megkezdi a kocsi piaci értékesítését.

Az FT megjegyzi: sokan megkérdőjelezik, hogy mi lesz az élvezet abban, ha számítógépek vezetik a kocsikat. A cégek szerint azonban mérséklődik a balesetek száma, a vezetők pedig másra fordíthatják a felszabaduló időt.

A Nissan volt az, amely 2007-ben beígérte az első elektromos meghajtású tömegautót és mára a Leaf nevű modell a világ legnépszerűbb elektromos kocsija lett.

Az "önvezérelt" kocsik elterjedése előtt a kormányoknak és a biztosítócégeknek meg kell állapodniuk abban, hogy hogyan szabályozzák az ilyen kocsik használatát. Ki minősül például felelősnek, ha mégis balesetbe kerül egy automata kocsi?

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sajtóhír: Moszkvában lehet a sebesült ajatollah

Sajtóhír: Moszkvában lehet a sebesült ajatollah

Tovább terjednek a találgatások az új iráni legfelsőbb vezető sorsáról és egészségi állapotáról. Egyes hírek szerint Modzstaba Hameneit az orosz fővárosba szállították kezelésre. Közben felpörgött egy újabb összeesküvés-elmélet.

Szakértő: a kubai gazdaság összeomlott, és a rezsimnek már nincs komoly külföldi támogatója

Áruhiány a boltokban, napi 20-22 órás áramkimaradások, ritkán iható csapvíz: a gazdaság gyakorlatilag teljesen összeomlott, amióta nem érkezik olaj Kubába – mondta az InfoRádióban a hétvégi tüntetések, köztük egy helyi pártszékház felgyújtása apropóján Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika-kutató. Kérdeztük arról is, hogy összeomlik-e a kommunista rezsim, és ha igen, mi jöhet utána.
inforadio
ARÉNA
2026.03.17. kedd, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×