Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
320.21
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Merkel vendéglőbe hívta Putyint

A német kancellár és az orosz államfő Hannoverben tárgyal. Medvegyevet 9 minisztere is elkísérte a sorrendben 13. orosz-német kormányközi tanácskozásra, amelynek célja a két ország közti gazdasági együttműködés további kiszélesítése. A megbeszélésekre némi árnyékot vet, hogy Berlinben a Quadriga-díjat éppen a hét végén vonták vissza Putyin orosz kormányfőtől.

Hivatalos formában semmilyen nyilatkozat sem hangzott el a Quadriga-díjjal kapcsolatban, és Putyin szóvivője is csak annyit jegyzett meg, hogy az intézkedés nem fogja érinteni a kormányközi tárgyalások kimenetelét.

Azonban diplomáciai források szerint Moszkvában a miniszterelnök látványos arculcsapásaként fogták fel, hogy a német egység megvalósulásának emlékére alapított és a berlini Brandenburgi Kaput díszítő négyesfogatról, a quadrigáról elnevezett kitüntetést alig néhány órával az államfő által vezetett népes orosz küldöttség Hannoverbe érkezése előtt vonták vissza.

Az európai egyesülés előmozdításának elismerésére alapított magas német kitüntetést a berlini kuratórium nem Putyinnak ítélte, ami heves tiltakozást váltott ki. A kuratórium a hétvégén közölte, hogy a díjat - amelyet 2003 óta hagyományosan a német egység napján, október 3-án adnak át, idén senki nem kapja meg. Az ügy további pikantériája, hogy a díjat odaítélő bizottságnak tagja a berlini kormány egyik minisztere is.

Alighanem az így fellépett feszültség tompítására a kancellár hétfő este egy hangulatos vendéglőben kezdte meg tanácskozásait Medvegyev államfővel és átmenetileg még a tolmács szolgálatát is mellőzte, az egykori NDK-ban felnőtt Angela Merkel ugyanis jól beszél oroszul.

Tudósítók értesülése szerint főleg az észak-afrikai, valamint a közel-keleti helyzetet, a Kínához való viszonyt, és az euróválság fejleményeit vitatták meg. A tárgyalásokba kedden bekapcsolódtak a legfontosabb tárcák vezetői is, ugyanis a német fél az Oroszországgal folytatott kereskedelem könnyítését szorgalmazza.

Miután Berlinben az atomenergia felhasználásának ütemes leépítését határozták el, az energiaigény egy részét a Balti-enger alatt tervezett földgázvezetéken érkező orosz gázszállítások kibővítésével akarják fedezni.

A hannoveri tárgyalásokon szóba kerül az EHEC-járvány nyomán a német zöldségkivitelre kimondott orosz tilalom feloldása, valamint az Észak-Szibériában tervezett mintegy 700 kilométeres vasútvonal megépítésében való német részvétel
ügye is.

A kormányközi tanácskozások nyitányaként vasárnap délután - ugyancsak Hannoverben - megkezdődött az úgynevezett szentpétervári párbeszéd újabb fordulója, amelynek keretében a két ország politikai, gazdasági, tudományos és művészeti életének képviselői megvitatják a polgári szintű együttműködés további lehetőségeit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Történetében először játszik tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott. Az első félidőben inkább mi voltunk fölényben, volt egy kapufánk, kihagytunk két hatalmas helyzetet is, majd nem sokkal a szünet előtt váratlanul kaptunk egyet. A második félidő magyar lehetőségekkel kezdődött. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés helyszíne a Puskás Aréna, cikkünk frissül!

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×