Infostart.hu
eur:
364.86
usd:
316.24
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Felhőben a Badacsony és a Gulács (j) a fonyódi magaspartról fotózva 2022. július 30-án.
Nyitókép: MTI/Varga György

Ez nem a balatoni algák éve volt

Az idei nyár nem kedvezett a Balatonban az algák szaporodásának – írja összefoglalójában a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) a közösségi oldalán. 

Mint olvasható, a kezdeti, július elejéig tartó intenzív növekedésnek egy hidegebb periódus vetett véget, ami július közepére nagymértékben visszavetette az algák biomasszáját. Ezt követően jelentős mértékű változást nem figyeltek meg: augusztus első felében a Keszthelyi-medencében az a-klorofill koncentráció 15-20 µg/L között, a Siófoki-medencében 2-8 µg/L között változott. Vagyis a nyár folyamán az algák mennyisége meg sem közelítette a WHO ajánlása szerinti, fürdővízben még megengedhető algamennyiséget (75 µg/L).

Arra is kitérnek, hogy az algaösszetétel nyár elején a korábbi években megszokott módon alakult: fecskemoszatok domináltak, mellettük pedig alacsonyabb biomassza értékekkel megjelentek a fonalas nitrogénkötő kékalgák is. A július elejei lehűlés mindkét domináns csoportot visszavetette, azonban amíg a fecskemoszatok biomasszája csaknem a felére csökkent és a továbbiakban ezen a szinten maradt, addig a fonalas cianobaktériumok augusztusra szinte teljesen eltűntek a vízből. Ez utóbbi csoport hiánya szokatlan, oka feltételezhetően a gyakran szeles időjárás, amely kedvezőtlen számukra.

Az idei nyárra jellemző viharok szünetében több alkalommal előfordult hosszabb, szélcsendes kánikula is – folytatódik a bejegyzés. Augusztus elején és közepén, elsősorban a Szemesi- és a Siófoki-medencében jelezték több területről (Balatonlelle, Szemes, Fövenyes, Tihany), hogy vízvirágzást figyeltek meg. A feltámadó szél a későbbiekben az algákat visszakeverte a vízoszlopba. A víz felszínén összegyűlő algatömeget döntően egy kolóniás cianobaktérium (Microcystis fajok) alkotta.

A jelenség nem új keletű, lokálisan a korábbi években is megfigyelhető volt szélcsendes nyarakon, sőt, az intézet kutatói már az 1930-as évek elején is leírták a Microcystis flos-aquae és a Microcystis aeruginosa tömeges megjelenését az intézet előtti öbölben.

Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden új köztársasági elnököt választott az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként: Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke most már hivatalosan is államfő. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×