Infostart.hu
eur:
362.94
usd:
314.13
bux:
150388.47
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: MTA.hu

Kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudományos Akadémia idén is megrendezi a Magyar Tudomány Ünnepe című egyhónapos rendezvénysorozatát.

A rendezvény idei nyitóelőadását Szathmáry Eörs tartja, aki ezúttal nem az evolúció nagy lépéseit vizsgálja, hanem az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnökeként arra tesz kísérletet, hogy menekülőutat keressen az emberi civilizációt fenyegető – javarészt magunk által előidézett – globális katasztrófák, a klímaváltozás, az ökológiai krízis és a világjárványok elől. Az előadásra november 3-án, a délelőtt 10 órakor keződő nyitóünnepség keretében, a köszöntők és a díjátadók után kerüls sor.

Ugyancsak november 3-án, 18 órakor kezdődik Bartholy Judit klímakutató (ELTE TTK) előadása, benne a klímaváltozással kapcsolatos legfrissebb tényekkel. Mire lehet elég a párizsi megállapodás? Elkerülhető-e a globális klímakatasztrófa? És mit érzünk ebből mi itt, a Kárpát-medencében a következő évtizedekben? – olvasható az MTA sajtóközleményében.

November 4-én a technológiai függőségek, valamint a modern világ kihívásai kerülnek fókuszba. A témát két kutató pszichológus, Demetrovics Zsolt és Darnai Gergely járják körül előadásaikban 18 órai kezdettel. A programról bővebben itt olvashatnak.

Az előadásokat az Akadémia élőben közvetíti az YouTube-csatornáján, a felvételek később elérhetők lesznek az mta.hu oldalon is.

Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×