Infostart.hu
eur:
363.09
usd:
313.8
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Új, emberszerű faj csontkövületeit fedeztek föl Dél-Afrikában

Új, emberszerű faj csontkövületeit fedezték föl egy barlangrendszer mélyének temetkezési kamrájában a Dél-afrikai Köztársaságban. A 15 egyedhez tartozó csontváztöredékek az eddigi legnagyobb, Afrikában egy helyen talált leletegyüttesnek bizonyultak. A naledinek nevezett faj a kutatók szerint eltemette halottait.

A felfedezés megváltoztathatja az ember származásáról alkotott eddigi elképzeléseket - tudósított a BBC News az Elife című lapban közölt tanulmányról. Az új fajt a Homo naledi (H. naledi) nevet kapta, vagyis a homo rendszertani nembe sorolták, ahova a modern ember, a Homo sapiens is tartozik.

A leletet feltáró kutatók nem határozták meg, mikor élt a naledi, ám a kutatók vezetője, Lee Berger azt közölte a BBC-vel, hogy a homo nembe tartozó fajok legkorábbika lehet, akár már hárommillió évvel ezelőtt is felbukkanhatott Afrikában.

Ugyan a terepen dolgozó kutatók mindegyike igyekezett kerülni a hiányzó láncszem kifejezést, Berger szerint a naledi afféle "híd" lehet a primitívebb, két lábra emelkedett főemlősök és az ember ősei között.

"Egy kövületért mentünk a barlangba, de kiderült, több is van ott, majd a 21 napos munka eredményeként az ember rokonainak valaha felfedezett legnagyobb afrikai leletegyüttesére bukkantunk" - tette hozzá Berger.

A 15 egyedhez tartozó, nem teljes csontvázak hím és nőstény egyedekhez tartoznak, életkoruk nagy változatosságot mutat.

"Mindent tudni fogunk róluk: mikor születtek a gyerekek, mikor választották el őket, milyen ütemben fejlődtek, a különböző életkorokban miben tértek el egymástól a hímek és a nőstények, végül hogyan haltak meg" - mondta el a BBC-nek Chris Stringer, a dél-afrikai természettudományi múzeum kutatója.

A Homo naledi nem hasonlít egyik Afrikában fellelt korai emberelődre sem. Agya kicsi volt, nagyjából, mint a gorilláé, medence- és vállcsontjai kezdetlegesek. Azért sorolták mégis a Homo nembe, mert koponyája fejlettebb formát képvisel, fogai viszonylag kicsik, lába jellegzetesen hosszú, lábfeje a modern emberét idézi.

Az egyik legérdekesebb kérdés a régészek szerint, hogyan kerülhettek a csontmaradványok a barlangba, mely a bejárat után szűk alagútba vezet. Ezen keresztül jutott be Berger professzor kollégái közül néhány kis termetű kutatónő mintegy húsz perc alatt, fejlámpák fényében kúszva a több száz csontot rejtő kamrába.

Véleményük szerint temetkezési helyre bukkantak, mert úgy tűnik, a Homo naledi maga szállította ide, a barlangrendszer mélyére a halottait talán nemzedékeken keresztül.

Ha ez igaznak bizonyul, az arra utal, hogy a naledi rituális magatartásra és akár szimbolikus gondolkodásra is képes volt. Eddig úgy vélték, erre legkorábban 200 ezer éve volt alkalmas az ember elődje.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×