Infostart.hu
eur:
363.6
usd:
314.67
bux:
148380.84
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Vizi: az erkölcs nem tartott lépést a tudomány fejlődésével

Vízi E. Szilveszter szerint a tudománynak nagyon vigyáznia kell arra, hogy mikor lép át azon a határon, amelyen nem lehetne. A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ezért is ért egyet azzal, hogy az erkölcsöt vagy a hittant már az iskolában tanítsák.

Nagyon közel került az agykutatás az etikai határhoz - fogalmazott az Arénában Vizi E. Szilveszter professzor, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke.

"Az ember belső világát jogtalanul fel tudom tárni, meg tudom ismerni, ezek után felvetődik a kérdés: jogunk van minderre?" - vetette fel az agykutató. Vagy - folytatta - ma, amikor a világ végtelen tárolókapacitásokkal rendelkezik, s nem csak rögzíteni, tárolni képes, hanem akár kis is tudja válogatni az információkat - vajon ehhez jogunk van? Mit ért el az orvostudomány, amikor már képesek vagyunk arra, hogy embert hozzunk létre férfi részvétele nélkül? - sorolta a példákat.

Ez mind etikai, emberi határokat dönget - mutatott rá Vizi E. Szilveszter.

Kifejtette, hogy miközben a technika exponenciálisan, azaz rohamosan, ugrásszerűen fejlődött, az erkölcs csak lineárisan haladt, vagyis az erkölcs nem fejlődött eléggé, az olló jelentősen szétnyílt. "Ez eredményezte, hogy Sztálinok és Hitlerek lehettek a világban" - mondta.

A professzor jelezte: ezért is ért egyet azzal, hogy az erkölcsöt vagy a hittant már az iskolában tanítsák.

A tudománynak pedig nagyon vigyáznia kell arra, hogy mikor lép át azon a határon, amelyen nem lehetne - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×