Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
318.86
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Lekapcsolták a Progresst az űrállomásról

Lekapcsolták a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) szombaton a Progressz M-10M teherűrhajót, s azt a Föld légkörébe irányítva megsemmisítik - közölte az orosz űrprogram Moszkva melletti repülésirányító központja.

Az űrhajót, amelyet az utóbbi időben az űrállomás hulladékaival töltöttek fel, a közlés szerint közép-európai idő szerint 11:04-kor kapcsolták le a Föld körül keringő ISS-ről.

Maradványai mintegy négy óra elteltével a Csendes-óceánba zuhannak, az óceán déli részének előre kijelölt térségébe.

A Progress M-10M űrhajót fél éve, április 27-én bocsátották fel a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről, két és fél tonna hasznos teherrel, amelyben az űrállomás üzemanyag- és élelmiszer-utánpótlása mellett tudományos berendezések is voltak.

Az eredeti tervek szerint már augusztus végén, a váltásként felküldött Progress M-12M érkezése előtt meg akartak válni tőle, ez utóbbi teherűrhajó azonban a hordozórakéta harmadik fokozatának hibája miatt megsemmisült, így a Progress M-10M még két hónapig az űrállomáson maradt - szemétgyűjtőként.

Azóta az ISS három orosz kozmonautája, Andrej Boriszenko, Alekszandr Szamokutyajev és Szergej Volkov még több mint egy tonna hulladékot és kiszolgált berendezést rakodott be az űrhajó rakterébe.

Boriszenko és Szamokutyajev, valamint az amerikai Ronald Garan szeptember 16-án visszatért a Földre.

Az ISS-en Volkov mellett még Michael Fossum amerikai és Furukava Szatosi japán fedélzeti mérnökök dolgoznak jelenleg.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×