Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Szemszín alapján kapják el a bűnözőket

Holland kutatók három új gént azonosítottak, amelyek az emberi szemszín árnyalatait határozzák meg. A bűnügyi helyszíneken maradt DNS-nyomok elemzése így újabb adalékkal segítheti a törvényszéki szakértőket, hogy a mintákat összekössék a gyanúsítottal.

A rotterdami Erasmus Egyetem orvosi központjának kutatói mintegy 6 ezer holland önkéntes géntérképét vetették össze a szemszínekkel, az utóbbiakat meghatározó gének után kutatva. A színeket digitálisan írták le, majd egybevetették a teljes szem nagy felbontású fotójával is. A kutatók megállapították, hogy az emberi szemszínnek jóval többféle változata van, mint korábban gondolták.

Mint Manfred Kayser kutatásvezető írta tanulmányában, az emberi szemszín genetikáját vizsgáló korábbi munkák olyan tág kategóriákat alkalmaztak a jellemzésre, mint a kék, a zöld, a barna. A mostani elemzés azonban megmutatta, hogy a szemszín valójában folytonosan változik a legvilágosabb kéktől a legsötétebb barnáig.

Kayser kutatócsoportja három új gént talált, amelyekről úgy nyilatkoztak, hogy azok szignifikánsan összefüggnek a szemszínnel. A korábban már felfedezett génekkel együtt a szemszín változatainak több mint 50 százalékát tudja a genetika megmagyarázni. Az összetett emberi sajátosságok közül ezáltal a szemszínt sikerült a legnagyobb pontossággal meghatározni a genetika eszközeivel.

A tanulmányt csütörtökön tették közzé a Public Library of Science (PLoS) Genetics című nyílt hozzáférésű tudományos portálon (http://www.plosgenetics.org).

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Noha Donald Trump nemrég már az iráni háború fokozatos leépítéséről beszélt, és egy új potenciális háttéralkuról is érkeztek hírek, Iránt egyelőre nem hatották meg ezek a tervek, a hétvégén több támadást is végrehajtottak. Eközben az egyre inkább elhúzódó konfliktus egyre súlyosabb hatásokkal jár világszerte: több légitársaság is ritkítja járatait az elszálló energiaárak miatt, eközben pedig Magyarország szomszédjában, Szlovéniában már rendkívüli intézkedéseket jelentettek be az üzemanyag-ellátás körül kialakult helyzet kezelése érdekében. Vasárnapra virradóan Trump megfenyegette Iránt: az elnök 48 órát adott a Hormuzi-szoros újranyitására, erre válaszul Irán kijelentette, hogy az ország ellenségeinek kivételével mindenki számára nyitva áll a kulcsfontosságú szoros. Cikkünk folyamatosan firssül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×