Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Nem a spanyolok vitték az Újvilágba a vízvezetéket

Palenque maja romváros egyik építményét az amerikai földrész legkorábbi ismert vízvezetékének tartják amerikai szakemberek, akik most kiderítették, hogy az eddigi feltételezésekkel ellentétben azt a maják és nem a spanyolok építették. Kutatásaik eredményéről a Journal of Archaeological Science című folyóirat májusi számában közölnek tanulmányt.

"A spanyoloknak tulajdonítottuk mindeddig, hogy ők honosították meg az Újvilágban a víznyomásos rendszert, ám a régészeti adatok, az éghajlati és geomorfológiai (felszínalaktani) viszonyok, valamint a hidraulika törvényei alapján feltételezhető, hogy a maják ismerték, miként is lehet zárt csővezetéken keresztül továbbítani a vizet" - hangsúlyozzák tanulmányukban a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói, Kirk French régész és Christopher Duffy hidrológus.

A feltételezett vízvezetéket 1999-ben fedezték fel a romváros feltérképezése közben. A forrás táplálta alagutat meredek domboldalba építették, lejtése hat méter. A bejárati rész szélesebb, területe majdnem egy négyzetméter, a kijárata viszont meglehetősen szűk, mindössze 0,046 négyzetméter.

A vízvezeték az évezredek során részlegesen beomlott, ma már alig-alig csordogál benne a víz. Így Christopher Duffy egyszerű hidrológiai modellek alkalmazásával próbálta meghatározni, hogy mekkora nyomás keletkezhetett az alagútban. Számításai szerint a gravitáció, valamint a vízvezeték kijáratának drasztikus leszűkítése miatt olyan nyomás jött létre, amely akár hat méteres magasságba is képes volt feljuttatni a vizet. A kutató szerint az aquaeductus kijáratának lezárásával a rendszer akár 68 ezer liter vizet is képes lett volna tárolni.

A kutatók nem tudják, hogy adott esetben végül is mire használták a maják a víznyomást, lehet, hogy szökőkutat táplált az aquaeductus.

Palenque, amely Chiapas megyében, Ciudad del Carmentől mintegy 130 kilométerrel délre található, önálló városállam volt. A település igazi nevét nem ismerik teljes biztonsággal, a Palenque nevet később, a spanyol hódítás idején kapta. Feltételezett eredeti neve B'aakal.

A térség Kr.u. 100 körül népesült be, a legnagyobb kiterjedését a város a klasszikus maja korban (250 és 600 között) nyerte el, majd 800 körül elnéptelenedett. Az őserdővel benőtt romvárost 1567-ben Pedro Lorenzo de la Nada spanyol domonkosrendi szerzetes fedezte fel.

Az egykor 15 négyzetkilométer területű Palenque nagy része még ma is feltáratlan. A város és a környező nemzeti park 1987 óta az UNESCO kulturális világörökségének része.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Noha Donald Trump nemrég már az iráni háború fokozatos leépítéséről beszélt, és egy új potenciális háttéralkuról is érkeztek hírek, Iránt egyelőre nem hatották meg ezek a tervek, a hétvégén több támadást is végrehajtottak. Eközben az egyre inkább elhúzódó konfliktus egyre súlyosabb hatásokkal jár világszerte: több légitársaság is ritkítja járatait az elszálló energiaárak miatt, eközben pedig Magyarország szomszédjában, Szlovéniában már rendkívüli intézkedéseket jelentettek be az üzemanyag-ellátás körül kialakult helyzet kezelése érdekében. Vasárnapra virradóan Trump megfenyegette Iránt: az elnök 48 órát adott a Hormuzi-szoros újranyitására, erre válaszul Irán kijelentette, hogy az ország ellenségeinek kivételével mindenki számára nyitva áll a kulcsfontosságú szoros. Cikkünk folyamatosan firssül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×